Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jobban teszem, ha továbblépek?...

Jobban teszem, ha továbblépek? A bajban magamrahagyott, de most kellenék.

Figyelt kérdés
Párommal 2 éve vagyunk együtt, de nem éltünk/laktunk együtt, mivel amikor összejöttünk, én még egyetemre jártam, majd utána dolgozni kezdtem (lassan 1 éve dolgozom mostmár). Decemberben furán kezdett viselkedni, csendesebb volt mint máskor, kevesebbet beszéltünk azt is felszinesen, nem törődött annyira velem sem a kapcsolatunkkal, sőt néha elutasító volt. Amikor megkérdeztem, hogy mi a gond, mindig az volt a válasz, hogy hagyjam már, az épp elindított vállalkozása miatt is van elég baja, ne kezdjem én is. Közben folyamatosan kijárt a haverokkal, ismerősökkel, engem meg nem "vihetett" magával, sőt a fejemhez is vágta, hogy én sosem engedem, hogy ő elmenjen a haverokkal, pedig én sosem tiltottam, egy szóval sem. Olyat is mondott, hogy gondolkodnia kell, legyen-e köztünk valami komoly vagy hagyjuk a fenébe. Közben kiderült, hogy babát várok, de egy szerencsétlenül sikerült esés után 6. hetesen elvetéltem. Hihetetlen rossz lelkiállapotba kerültem, viszont ő még arra sem vette a fáradtságot, hogy bár megöleljen, teljesen magamra hagyott, nem érdekelte, hogy hogy vagyok, továbbra is eljárt a haverokkal, velem ha beszélt, akkor is lekezelően és durván. Én ekkor megszakítottam minden kapcsolatot vele, viszont egy idő után jeletkezett és azóta folyamatosan teper, hogy bocsássak meg, sajnálja és vagyok a mindene és társai, amit én nehezen tudok bevenni. Minap meg azzal jött, hogy költözzünk össze és házasodjunk össze. Nekem valahogy nincs gyomrom hozzá és úgy érzem, jobb ha továbblépek, pedig ő fontos nekem. Most mit tegyek?
2013. jan. 13. 20:01
 1/10 anonim ***** válasza:
90%

Te is tudod a választ! Kutyából nem lesz szalonna. Ha akkor nem vetélsz el, most egyedülálló anyuka lennél.

Keress egy olyan pasit, aki megérdemli, hogy szeresd.

2013. jan. 13. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
89%
Aj, aj, jobb ha elfelejted!
2013. jan. 13. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
89%

Te magad írtad le mit kell tenned. Hagyd a francba...

Ha nem érzed úgy, hogy újra kéne kezdened vele, akkor mi a kérdés? Örülj, hogy le tudtad zárni és ki tudtál lépni egy rossz kapcsolatból.

Ne foglalkozz vele, majd jön valaki más, aki jobban megbecsül.

2013. jan. 13. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
90%
Én teóriám: más felé kandikált, amikor haverokkalment valószínű egy másik csajjal "randizgatott" most a csaj dobta és vissza akar térni a "megszokotthoz"
2013. jan. 13. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
83%

Lépj tovább. Majd találsz egy rendes férfit, aki megbecsül, szeret. Kutyából tényleg nem lesz szalonna!

Eddig sem lehetett rá számítani, ezután sem lehet.

Bajba, gondba, vagy ha úgy tettszik neki, majd megint lelép.

Jobb most vissza nem fogadni, mint később esetleg gyerekkel maradj egyedül.

2013. jan. 13. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 mokaficc válasza:
67%
Csatlakozom az előttem szólókhoz! Valszinüleg 2 szék közé esett és most próbál visszaülni. Ebben az esetben ésszel kell gondolkodnod ! :-)
2013. jan. 13. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
44%
Én is csak azt tudom javasolni amit az előttem szólók.Lépj tovább
2013. jan. 13. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
95%
Tudom,hogy minden párkapcsolati problémára az a válasza mindenkinek,hogy hagy ott,de a te párod tényleg nagyon gáz.Nyilván nem törődik veled,le se sz@rja,hogy hogy érzed magad,innentől kezdve mi a kérdés?Én fele ennyi genyaságot nem tűnék el senkinek.
2013. jan. 13. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Mennyi idősek vagytok? A vállalkozásáról tudsz valamit?
2013. jan. 13. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Én nem hinnék neki.
2013. jan. 14. 03:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!