Ti megértenétek a szüleim helyében, hogy ezért lettem hármas, vagy azt hinnétek bunkó voltam, én tehetek róla? Inkább mondjam azt, hogy nem tanultam jól?
Irodalomból hármas leszek. Pedig négyesre számítottam, de ma kihívott a tanár, pedig úgy volt, hogy csak azok felelnek akiknek javítani kell. De végülis jogosan kaptam 1est.
Nem bír a tanár, mert nemrég volt egy beszólásom kint a folyosón az irodalomra, kicsit vergődtem, hogy egy ilyen tárgy miatt nem leszek kitűnő (most ugye meg hármas....) Utána próbáltam menteni a menthetőt, mert elég alpárian fejeztem ki magam (vérbajos, alkoholista, öngyilkos hajlamú emberek írásai) de végül akkor is odalyukadtunk ki (a sok kötekedése miatt), hogy szerintem az irodalom ugyanolyan tárgy mint a rajztörténelem, zeneirodalom, nem feltétlenül felesleges, de azért fontosabb a fizika, kémia, biológia, vagy a történelem, ezeknek van haszna is.
Én tartom a véleményem. Szóval ez a két beszélgetés azt hiszem végleg betett a kapcsolatunknak. Pedig másodjára tényleg normálisan mondtam el a véleményem.
Ha a gyereketek elmondaná ezt, akkor ti hogy állnátok hozzá? Nem őt hibáztatnátok? Mert oké, hogy az osztálytársaim szerint is ezért volt (csak engem hívott ki akik stabil jegyre álltak)
40es vagyok. Engem ez nem zavarna. Én személy szerint mindenből 5ös voltam egész életemben, és szerettem az irodalmat is, de nem mindenki van ezzel így. Persze a gyerekemet is megpróbálnám rávenni, hogy megtanulja az anyagot, de ha nem szereti, akkor nem szereti, és jó érzés az embernek, ha ezt van kivel megbeszélnie, vagyis együtt szidni. De attól még meg kell tanulnia.
Nem tudom az miért elfogadott, hogy egy gyerek nem érti a matekot, vagy a fizikát... még sajnáljuk is szegényt, hogy nem érti, pedig ha megszeretné, foglalkozna vele megértené. Miért gázabb az, ha valaki nem szereti az irodalmat, és ezt fel is vállalja. Az meg, hogy a tanár egy diákjai közötti személyes beszélgetést "kihallgat" és így torolja meg undorító dolog, inkább ő a beképzelt, mert azt hiszi csak irodalom van a világon, és azt aztán mindenkinek szeretnie kell.
elég szűklátókörű vagy, oké, hogy nem ez a kedvenc tantárgyad, meg hasonlók, de azért hozzá kell tenni, hogy az irodalom nem olyan nehéz tantárgy. az önálló gondolkodásra és véleményalkotásra tanít meg, az intuícióra, ésatöbbi. :)
az orosz realizmus meg szerintem csodálatos. sajnálom hogy nem így látod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!