Mit lehet tenni ebben az érdekes helyzetben?
A barátnőm nem rég szakított az exével, furcsa módon a szüleinek nem akarja elmondani hogy ÚJRA együtt vagyunk, igen korábban voltunk már együtt.
Na a mai eset a legfurcsább, a plázában sétálunk amikor 3fiatal megkérdezi hogy XY? vagyis az ex? barátnőm felelte hogy Németországban ahol van, kérdezi a srác nem vagytok már együtt? A barátnőm pedig érdekes módon azt mondta hogy DE! Ledöbbentem, nagy veszekedés azt mondta azért, mert utálja azokat, meg azok is őt, és nem köti az orrukra hogy mivan!
Aztán én ki akadtam, és bevallotta vagy azt mondta hogy az egész falu (szinte) ahol lakik, megzsarolták ha meglátják más fiúval akkor kifogják nyírni őket, a családját is!A családjának is ezért nem akarja elmondani, vagyis ő elakarta csak a szülei nem engedik, és ezért tagadott le mikor mellettem volt, persze nem fogtuk egymás kezét sem az adott pillanatban ezért talán elhitték!
Mit tehetek ebben a furcsa helyzetben??
Azért kinyírni őt és a családját is, mert nem járhat más fiúval, csak az exével? Ezt az egész falu akarja?
Milyen falu és milyen család az exé?
Elég furcsa kifogás.
EZ EGY MÉRETES BAROMSÁG! Persze, egy teljes falu meg fogja verni ha valaha összejön valakivel.
A csaj ködösít. Nem szakítottam, szünetet tartanak és attól fél, hogy az úr bemorcul, ha megtudja, hogy közben veled kefél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!