Aggódom a 23 éves lányomért. Mi lehet a probléma?

Szia. Nagyon intelligens szülőnek tűnsz, bárcsak mindenki ilyen lenne! :) Szerintem itt már eleve nem lehet túl nagy a szerelem, ha egy hónapja elég nekik, hogy csak telefonon beszélgetnek. Szerintem hagyd alakulni a dolgokat maguktól. Ne mondj a lányodnak semmi rosszat a fiúról, de ha megkérdi a véleményedet, azért elmondhatod neki az aggályaidat.

Szerintem egy másik fiú lesz a nyerő a lányod életében. :)

Tényleg jó fej szülő vagy, viszont ennyi idősen a lányod bárhogy is nézzük: felnőtt nő. Attól függetlenül, hogy neked mindig a pici kislányod marad:)

A lényeg, hogy tudja ő rendezgetni a dolgait, érthető hogy szeretnéd megóvni, de ha épp egy csalódást kell átélnie, akkor azt fog, ez is formálni fogja őt a későbbiekben.

Amit tehetsz az az, hogy továbbra is így törődsz vele, és ha van kedve beszélgetni, akkor finoman próbálod megemlíteni, hogy nem biztos h ez a férfi a legjobb választás.

Sajnos semmit nem tudsz tenni. Mindannyian azt szeretnénk, hogy boldog legyen a gyerekünk, de ahhoz előbb meg kell, hogy kapják az apró kis pofonokat, mint ahogy mi is annak idején.

Mérgesen lettünk volna, ha anya,apa belekotnyeleskedik szimpla féltésből. Tudom, hogy nem is ez a célod.

Esetleg beszélgess vele. Mondd neki, hogy fiatal és buliznia kellene, élni, ismerkedni. Mikor fogja mindezt megtenni, ha nem 23 évesen?

De azt gondolom, egyelőre ez sem lesz hatásos. Ki kell várni, amíg ráébred magától, hogy ez az állapot nem ideális.

Sok sikert!

Akár az én anyukám is lehetnél, bár én csak 22 vagyok és nincs 35 éves férfi az életemben. Ugyanakkor, a párkapcsolatomban akadnak problémák, amiről anyunak nem szeretnék beszélni addig, amíg el nem válik, hogy mi lesz a kettőnk sorsa. Nem akarom, hogy lássák azt az énjét is amit én, mert talán elítélnék és nem szeretném, hogy ez így legyen!

Én mindig a kicsi lányuk maradok, akinek jót akarnak és ha elmondanám mi a kapcsolatunk vita tárgya jelenleg, akkor hatalmasat csalódnának a páromban, ha bőgnék anyu vállán naphosszat, akkor meg pláne. Viszont ha együtt maradnánk a párommal a helyzet ellenére, akkor nem akarom, hogy ez kihasson a későbbi kapcsolatukra. Lehet kicsit zagyván fogalmazok, de most sem vagyok túl jó passzban.

A feszültségemet ott tudom levezetni, hogy naphosszat bambulom a laptopomat, hol tanulok, hol csak kattintgatok össze vissza, mint valami idegbajos. Ha úgy van kedvem bezárkózok a fürdőbe és bőgök, suliba járok, úszni járok. Beszélni nagyon nem beszélgetek senkivel, sem itthon, sem máshol. Igyekszem feldolgozni magamban az egészet. Egy viszont biztos. Aggódásra nincs oka anyukámnak, sosem csinálnék semmi hülyeséget!

Én mint a lányodhoz hasonló korú "gyerek", annyit tudok tanácsolni, hogy légy mellette "tudat alatt" is. Ha nem akar beszélgetni ám ne beszélgessetek. De attól még éreztetheted vele, hogy szereted és rád bármiben számíthat. Bennem most ez tartja a lelket! Hogy tudom, bármi is történjék, ha már nagyon nem bírom, bármikor odamehetek anyuhoz és kibőghetem magamat a vállán! Nincsenek nagy igényeim, anyu látja rajtam, hogy valami nem oké és lesi minden kívánságom. Csak megfőzi a kedvenc kajámat, vagy csomagol másnapra ebédet, délután bevásárlásnál hoz egyet a kedvenc csokimból, vagy elkísér úszni, mert tudja, hogy utálok egyedül menni. Avagy szimplán csak békénhagy és nem engem kér meg, hogy ugyan takarítsak már ki a házban, ha hazaértem a suliból.

Mondhatni érzem, hogy rajtam vannak a szemei, mégsem tapintatlan vagy tolakodó.