4 éve nem beszéltem a tesómmal, de nem is hiányzik. Gonosz vagyok?

Nem vagy gonosz, mert nem akarsz ártani neki. Közömbös vagy iránta. Van ilyen még édestestvérek közt is. Ekkora korkülönbséggel, meg, hogy apáról vagytok testvérek nem látok ebben semmi rendkívülit. Nincs ami összekötne benneteket. Minden jót neked.

Nekem van olyan iker testvérem akik már gyerekoruk óta nem jönnek ki és évek óta alig beszélnek ( ha egyáltalán beszélnek akkor is csak vitatkoznak ) . De már több mint 30 éve ilyen a viszonyuk . Tehát szerintem nem vagy gonosz .

Ó, én több mint 10 éve nem beszéltem a testvéremmel... Ennek ellenére nem tartom magam gonosznak. Igaz, a távolságtartás nem miattam van, ő döntött így.

Én az unokatestvéreimmel 20 év alatt jó, hogy ha 10 órát beszéltem. Ők döntöttek így, nem én. Én nem is tartom a rokonaimnak őket.

Mi is lassan 5éve nem beszélünk,án próbálkoztam párszor,habár nem is miattam vesztünk össze,válaszolt meg beszélt velem,ha én próbáltam,de belefáradtam. Ha neki gy jobb akkor legyen. Az ember barátokat választhat,de rokonokat,testvéreket sajnos nem,ez van,ami nem megy nem kell erőltetni.

Sajnos ismerős a téma. 4 éve szenvedek ettől én is. Az öcsém két évvel fiatalabb nálam, és igazából jól megvoltunk mindig, de 4 éve teljesen kifordult magából, és egy lelketlen, külsőségekre adó, de a családját szarba néző bunkó lett belőle... Pedig mindent a segge alá kap, de még mindig nem lehet róla elmondani, hogy ezt megbecsülné vagy hálás lenne érte. Igyekszik azt a benyomást kelteni, hogy én nem érdeklem, rám se néz, ha köszönök neki, csak játssza a kemény gyereket. De közben rájöttem, hogy ez csak egy álarc nála. Kisebbségi érzése van szerintem velem szemben, mert én egyetemre járok, ő meg már az első év után félbehagyta, mert nem tudta csinálni (azt is hozzá kell tenni, hogy egy lusta disznó, és enyhén szólva nem hajtotta szét magát a bennmaradásért...). Aztán most valami okj-s tanfolyamra jár, de nem tudom, mi a túrót fog azzal kezdeni... nekem nagyon hiányzik, de már sose lesz olyan a kapcsolatunk, mint régen. Csak úgy tudom szeretni, hogy szenvedek. Csak akkor lesz belőle kölcsönös szeretet, ha egyszer majd észhez tér ebből a "ki vagyok, én vagyok" életfilozófiából. Őszintén szólva, ahogy telnek az évek és minden változatlan marad, egyre kevésbé vagyok benne biztos, hogy valaha is megváltozik.