A sokszor férfiak miért lépnek le, és hagyják egyedül az anyát a gyermekével?

Azért mert nem az a nőt vették el, amivé átalakult később!

Csak meg kell nézni a "még vadászó lányokat", hogy hogyan néznek ki, és azokat, akik már sikeresen elkeltek!!

Magyarul: Elvesz egy hosszú hajú szőke, csinos bombázót,

majd maga mellett talál egy barnára lenőtt, rövid hajú, elhízott tramplit, aki egész nap csak pletykál és a tv sorozatokat bámulja.

Naná, hogy elmenekül.

11: És a férfi mit tesz be a kapcsolatba?

Mert az én (már csak ex) férjem is támogatta, hogy - bár nem voltam elhízva sosem - menjek csak sportolni, hastáncra, fodrászhoz. Persze, nem gond, adjam csak le a gyereket anyukámnak. Fel sem merült, hogy ő vigyáz addig a gyerekre, csak egy picit pihenjem ki magam vagy utána nézzek ki jobban. Az igénye megvolt arra, hogy ne egy lestrapált trampli legyen mellette, de semmiben nem segített, hogy a munka, háztartás és gyereknevelés mellett magammal is foglalkozzak. A gép mögül könnyű volt kiszólni, hogy mikor lesz kész a vacsora, én meg majd" szétestem. Hiába kértem, csak ígérgetés volt, vagy esetleg 1 napig változás.

A legjobb történetünk: Játszott a gépen, a gyereknek fürödni kellett volna, nekem elpakolni, vacsorát csinálni. Kértem, hogy amíg elkészül a vacsora, addig fürdesse meg a gyereket és pakoljon el, hogy ehessünk. De ő csak játszott. Elszállt az agyam, fogtam a kabátot, táskát, rájuk vágtam az ajtót és elindultam a közeli Burgerbe, mert majdnem éhen haltam.

Pár perc múlva jött a telefon, hogy mi van. Mondtam, hogy elegem van az egészből, jól kiosztottam. Mondtam, oké, visszafordulok de mire hazaérek a gyerek legyen megfürdetve, a lakásban elpakolva, mert nem csinálok vacsorát.

Hazaértem, a gyerek pizsamában, megfürödve. Elpakolás? A széthajigált játékokat feltolta a falakhoz (lakótelepi kis lakás nappalijáról beszélünk), majd a nappali közepére felállított egy 4 személyes sátrat ami beborította az egészet. Tehát a kanapéra nem lehetett leülni, se nagyon mozdulni, csak oldalazva elmenni az ebédlőasztalhoz.

És ki volt a rossz? Én, aki nem örült, hogy milyen boldog a gyerek a sátor miatt és milyen lelkesen pakolgatja bele a játékait.

Tényleg, ez aztán k.rva nagy segítség volt.

"Itt egy még jobb példa ahol még az is baj, hogy dolgozik az apa."

Kifelejtetted, hogy kamionosként dolgozik és az asszony meg a gyerek havonta pár napig látja csak. Ez már szinte lelépés kategória.

"Nálunk is addig volt oké minden,amíg meg nem született a gyerek. (...) minek akarta a gyereket? (van már egy 12 éves lánya is egy régebbi házasságából,azzal sem foglalkozik)."

Az első gyerekével sem foglalkozik, de gondolom, evidens volt számodra, hogy a tiéddel majd fog, mert az más... :D

#9 (7-es vagyok), persze, a változás, változékonyság az élet alapfeltétele és természetes velejárója, ez nem vita tárgya. Ami nem mindegy, az az, hogy milyen a változás üteme, illetve, hogy az, hogy az illető változott, együtt jár-e a világ legborzalmasabb dolgával, a mások felé való elvárásokkal, a változás másokra kényszerítésével.

És itt most nem olyan dologról van szó, ami mondhatni természetes, hogy ha kisgyerek van egy lakásban, akkor az ember elpakolja a késeket teszemfel. Hanem az ember természetének alapvető fundamentumairól. Az ember nyilván nem azért ismerkedik és teremt kapcsolatot mondjuk egy laza, lázadó, konvenciókkal mit sem törődő partnerrel, mert az élete további részét a legszürkébb opportunista konzervativizmusban szeretné leélni. A hétköznapokban meg nyilván az ember amikor gyereket vállal, akkor vállal ezzel pár racionális peremfeltételt is, de nyilván nem vállalja mindazt az agybajt, amivel egyébként nők szokták hülyíteni egymást, és azután mint úgymond "normális"-t, elvárni a párjuktól.

Na, és amikor ez elburjánzik, akkor az ember elkezdi magát társas magányban érezni otthon, és idővel felteszi magának azt a kérdést, hogy "mit keresek én itt", majd azt, hogy "biztos, hogy így akarom leélni én az életemet? " - és lép.

Egyébként az egyik portálon van most egy cikk a témáról, és a következő sorokkal végződik:

"Elmondja, hogy még alkalmatlan egy komoly kapcsolatra

Nem lehet véletlen, ha egy férfi azzal kezdi az egész kapcsolatot, hogy most úgy érzi, nem szeretne komolyabbat. Azért mondja ezt, mert valóban úgy is van. A gondok ott kezdődnek, hogy a legtöbb nő ilyenkor vérszemet kap, bizonyítani akar, mert hát ő más, mint a többi, majd mellette megváltozik a pasi véleménye. Előre szólunk: nem fog."

Erről meg eszembe jut, hogy én is jártam így, rendszerint az első randik egyikén elmondtam mindig magamról, hogy nem vagyok konzervatív, vagy a szó ilyen értelmében családcentrikus, alapvetően semmi gondom a gyerekneveléssel, de a priorításaim nem az esküvő és babaprojekt körül forognak, ezt kéretik tudomásul venni. Na most megesett, hogy amikor több hónap után szakítottunk, az illető hölgy a fejemhez vágta, hogy "nem vagy családcentrikus". Hát már bocsánat, de annál többet, hogy ezt az első randikon elmondom magamról, még mit tudtam volna tenni?

Nézd kedves előző, én ezt a szempontot is megértem, de akkor mi lehet a megoldás. Tudod, régebben ez egyszerűbben működött, mert egyfelől a közösségek a maguk szokásaival és elvárásaival kiszámíthatóbbak és zártabbak voltak, másfelől nem állt rendelkezésre olyan infó-forrás mint az internet, a maga végtelen hülyeség-tárházával...

Mondjuk nézzünk egy konkrét példát, tegyük fel a párom gyereket szeretne, és én - ismerve a párom, legalábbis ezt gondolva - rábólintanék... majd a terhesség ALATT kitalálná, hogy de ő a gyereket egy pillanatra sem akarja magára hagyni ámerikai módi szerint, 3 éves korig igény szerint akarja szoptatni, és én teljesen (nem csak a terhes/gyerek környezetében, ami természetes) szokjak le a dohányzásról, és persze szexről szó sem lehet, csakmertazért... és motorozni se motorozzak, mert "annyi mindent hallani, és ő nem akarja egyedül felnevelni" - és akkor kérdem én tisztelettel, mit csináljak egy ilyen ELKÉPZELT esetben? Ugorjak cukaharafejest a tizedikről, télakoljak/küldjem el, vagy feszítsem a saját életem keresztfára az ő ujonnan jött HÜLYESÉGE oltárán - mert ennek a gyerekvállaláshoz semmi köze, egyiknek se, azzal, hogy a gyerekvállalásra rábólintottam, ezen feltételek egyikét sem vállaltam.

Na ilyenkor jön az, hogy az a férfi, aki nem mártír-típus, fogja a kalapját, és lép.