Akinek 20 eves kora folott volt az elso parkapcsolata. "Megbantad", hogy nem volt elotte?

21 évesen lett normális párkapcsolatom. Azt a 3-4 napig tartó valamit nem számolom 18 évesen, csak 1-2 csók történt, semmi több.

Páromnak 26 éves koráig csak 1-2 hetes kapcsolata volt, szex nélkül, szintén komolytalan valami. Nem, nem bántuk meg, egymásnak lettünk kitalálva. Ha nem sodorja úgy az élet, soha nem ismerjük meg egymást, mert ő pár éve még az ország másik végén élt.

Nekem 28 évesen volt először, és nem érzem, hogy megbántam volna, van egy olyan érzésem, hogy kevésbé lennék a mostani önmagam, ha a kapcsolataim alakítottak volna. Azt hiszem, önállóbb is vagyok az átlagnál, és nem esek kétségbe az egyedülléttől sem, akkor se, ha épp egyedülálló vagyok vagy ha munka miatt hosszabb ideig nem látom a párom.

Ellenben meglep, hogy sok előző válaszoló a 20 éves kor előtti párkapcsolatot a "kiéléssel" azonosítja. Én se akartam soha kiélt lenni, taszít is az ilyesmi, de nem gondolom, hogy akinek 16 éves korától vannak komoly, érzelmeken alapuló párkapcsolatai, az bármiben is "kiéltebb" lenne, mint én. Ne a két végletben gondolkodjatok.

Kedves Előző, hosszan hozzászóló!

Én vagyok, aki azt írta, hogy én nem voltam az a kóstolgatós típus. Szerintem nincs leminősítve itt az, akinek több kapcsolata volt. Én legalábbis semmi olyan leminősítőt nem olvastam a hozzászólásokban,( és az enyémben sem volt) hogy akinek 20 éves kora előtt volt 100 kapcsolata az milyen egy rongyember, fúj. Úgyhogy kicsit eltúlzod. A kérdés az volt, hogy megbánta-e az, akinek nem volt. Nyilván, ha valakinek volt az sem baj, mindenki a maga életének a kovácsa, de azért vannak olyanok, akik csak szórakozásból váltogatják a partnerüket. Egészen konkrétan a bátyám volt ilyen meg az aktuális, két agysejtű barátnői. Mert ilyen is van. egy hétig együtt jártak, vagy kettőig, esetleg egy hónapig, az már nagy szám volt, oh, milyen nagy szerelem, esetleg le is feküdtek, aztán szevasz, Isten veled, szakítottak. Én ezt hívom virágról virágra röppenésnek, nem mondhatod, hogy ez egészséges. Mert szerintem sem testileg sem lelkileg nem az, megviseli mindkét felet, a bátyámat is tönkre tette ez az életmód lelkileg, pláne, hogy egy gyereket belőle, és még szerencse, hogy nem valami komolyabb betegséget. Persze felhagyott vele, és megházasodott később és azóta vannak gyerekei a feleségétől, de azért még mindig vannak nyomai ennek az életnek és sokszor mondta már, hogy sok mindent megbánt és van amit nem kellett volna. Tudom, hogy a bátyám a kapcsolatainak a háromnegyedét nem úgy kezdte, hogy ebből majd lesz valami komolyabb, hanem "ez milyen jó csaj, tiszta szerelmes vagyok... és majd viríthatok vele a haverok előtt is". És nagyon sok ilyen fiatal van, aki így gondolkodik. Nem azt mondom, hogy az összes, és forduljon föl, aki nem akar egyből házasodni 16 évesen, mert nem, és lehet normálisan is csinálni, hogy az ember komolyan gondolja, és próbálkozik, mert ilyen is van. De mint már mondtam, én a bátyám példájára gondoltam mikor azt mondtam, hogy én nem vagyok ilyen típus. Mindenki másmilyen, és abban meg teljesen igazad van, hogy nem szabad otthon ülve a négy fal közt várni, hogy majd besuhan a nagy ő az ablakon, mert az meg a másik véglet. Az egyik barátnőm is így volt ezzel, várta a nagy őt a szobájában. És csodálkozott, hogy nem jött el. Aztán amikor meg végre megunta, és rávettük, hogy kidugja az orrát, láss csodát, össze is szedte a mostani barátját. Úgyhogy szerintem egyik véglet sem jó. Lehet próbálkozni, csak ésszel.

Nekem szarul esik, amikor emberek megbélyegeznek azért, mert 20 évesen volt az első kapcsolatom.

Én sem ítélkezek mások felett. De rám rögtön rám sütik a bélyeget, hogy lelki nyomorék vagyok. Hát köszönöm szépen a kedves jelzőket és szavakat. És ahogy egy "általánosan megállapított sablont" nem lehet minden emberre ráhúzni, úgy rám se.

Nem készültem apácának, sem vesta szűznek. Minden férfi (4) aki próbálkozott nálam, az vagy idős volt (14évesen 47 éves papsas) vagy csak dugni akart egy jót.

Én pedig egy normális kapcsolatot akartam és nem egy pót apukát és nem egy szexpartnert. Egy igazi normális kapcsolatot. És pont 20

évesen találkoztam azzal az emberrel aki tárnak tekintet. Nem pedig puncinak.

Hogy bánom-e? Nem, nem, és még inkább nem.

Nem érdekel ki hány évesen vesztette el a szüzességét, nem érdekel ki mikor kezdett el csajozni, én örülök, hogy találtam egy olyan embert aki tudd értékelni, és még inkább: meg tud becsülni.

És akinek ez fáj... az jajgasson ;)