Mi volt eddig a legnagyobb gödör, amiből sikerült kimásznod? Miért kerültél oda? És hogyan sikerült onnan kikecmeregned? És mit tanultál az egészből, mi volt az az életre szóló tanulság, amit levontál belőle?

Inkább nehézségnek hívnám őket:

- Szüleim halála gyerekkoromban - most is fáj

- alig ismert betegséget állapítottak meg rajtam- jól vagyok : )

- egyszer azt hittem, hogy eltűnt az akkor 4 éves lányunk a Balatonban (meglett!)

- kirúgtak a munkahelyemről, mert gyereket vártam (kétszer is megtörtént ez)- van munkám

- majdnem elvitte a házunkat a bank - végtörlesztéssel megúsztuk

Életre szóló tanulság: bízni kell az Úrban!

43 éves voltam, mikor szinte egyszerre ért minden rossz. Meghalt édesapám (édesanyámat már nagyon fiatalon elvesztettem), csődbe ment a munkahelyem és bár napi 10-12 órát dolgoztam hónapokig nem kaptam fizetést, és éppen válás után voltam, anyagilag és érzelmileg teljesen lenullázva. Cukros lettem, és hónapokig küzdöttem a pánikbetegséggel, én aki előtte csak hirből ismertem a nyugtatókat.

Azóta egy stabil és boldog kapcsolatban élek, saját vállalkozásom van, amiből ugyan meggazdagodni nem fogok, de elég jól megélek belőle.

Tanulság nincs, csak annyi, hogy csak akarat kell ahhoz, hogy helyrehozzuk az életünket.

Az amikor egy két éves kapcsolatom úgy ért véget, hogy zsaroltak, tetlegesség is volt, követett az ex és mindneütt keresztbetett ahol csak lehetett. Természetesen figyelt arra, hogy semmi illegális ne legyen.

Azóta túlléptem, van családom, szerető férjem és gyerekem De soha nem fogom elfelejteni és sokszor bennem van, hogy bármikor előbukkanhatna.

Egy pasi után kijöttem külföldre, aki gerinctelenül megcsalt és kidobott az utcára. Nem volt hol laknom, nem voltak barátaim, éppenhogy csak találtam szállást. Nem akartam hazamenni. 1 hónap alatt kb 15 kilót fogytam és láncdohányos lettem, rémálmok, rosszullétek és minden ami vele jár. Azt hittem belepusztulok.

Alig 2-3 év leforgása alatt lett egy nagyon jó állásom, rátaláltam életem szerelmére, boldog házas ember vagyok és épp babát várunk.

Én is sokat tudnék sorolni. Elsősorban nem volt gyerekkorom, az apukám ivott, állandó jelleggel bántotta az anyukámat, mindig rendőrségi ügyek voltak ebből. Már gyerekként megtanultam, hogy a rendőrség semmit nem ér. Nem volt gyerekkorom.

A volt párommal 4 évig voltam együtt, azt hittem vele élem le az életem és ő jelentheti a megnyugvást.

Kiderült, 1 évig volt mellettem még egy barátnője, kettős életet élt. Elhagytam. Elköltöztem a városból is. Utánam jött, fenyegetett, engem és a családomat is terrorban tartott (előtte a vitáink alatt sokszor bántott is). Naívan ismét a rendőrséghez fordultam, akik újra bizonyították az addig felépített gondolatomat, miszerint soha nem tudnak segíteni a bajban.

Azt még nem fűztem bele, hogy vidéken éltünk, rossz anyagi körülmények közt, rossz jövőképpel és nulla lehetőséggel. 18 évesen érettségi után a nagyvárosba költöztem, tanultam, dolgoztam. Nagyon nem volt egyszerű eltartani magam, de megérte. Pedig mennyit sírtam...

Rá 2 évre hozzám költözött az anyukám és az öcsém.

Mindig ki kell tartani!!! Ez a tanulság!!! És az, hogy semmi nem történik ok nélkül, mindenből tanulunk valamit, ha jobbat nem, erősebbek leszünk!

A töredéke ez, amit leírtam az életemből, mikor azt hiszi az ember ennél nem lehet rosszabb, DE, lehet! De többet bírunk ki nap végére, mint azt valaha is hinnénk és abból a gödörből is ki fogunk mászni, mert ki kell!!

Az utolsó voltam. Még annyit írnék, hogy nagyon tetszett a kérdésed. Kiváncsi lennék miért tetted fel? Mi a te történeted?

A többiekét is szívesen olvastam, a tanulságokat és hogy ki mitől lett erősebb!