Mit tegyek hogy ne legyen ennyire rossz a helyzet?
17 éves lány vagyok!Az a baj hogy a szüleim abszolút nem értenek meg, főleg az apum nem!Állandóan kiabál, mindenbe beleköt, aszt hiszi hogy egy 8éves gyerek vagyok még mindig, bulizni elengednek de mindig éjfélre haza kell hogy menyjek, és ha már 10 percet kések akkor másnap kiborul a bili, hogy nem tudom hogy hány óra van meg stb!Erre ő mindig azt mondja hogy csak azért csinálja ezt mert szeret meg félt!!Ezt én meg is értem de miért kell ennyire szigorúnak lennie?!Mindent megcsinálok otthon,amit kell, takarítók,főzök meg stb.Sokan mondták azt hogy próbáljak meg felelősségteljesen viselkedni és akkor meg fognak a szüleim bízni bennem, már egy éve kb. ezt csinálom és semmi sem változott!Sőt egyre rosszabb lett a helyzet!Fiúzni sem engednek mivel,csak akkor lehet barátom hogyha elvégeztem az iskolát,mert iskola mellett nem lehet fiú!Pedig elég népszerű vagyok a fiúk körében,de vissza kellett azt a fiút utasítanom akit mindennél jobban szeretek-a szüleim miatt!Nem értik meg hogy már nem vagyok gyerek!!!!!Beszélni nem lehet a szüleimmel, az anyum nem figyel arra hogy mit mondok,az apum meg állandóan üvöltözik!!!
Mit tehetnék?Segítsegek kérlek!Már nem bírom sokáig!:(
Az átlagom elég jó és fősulira is szeretnék menni,és ezt ők is tudják!Ennél felelősségteljesebben már nem tudok viselkedni, már belefáradtam az állandó bizonygatásokba, elegem van!Sosem voltam rossz, neveletlen gyerek, soha nem tettem olyat amivel, ne bítzak volna meg bennem!Alapból ilyen bizonytalanok!
A fiút meg hogy vigyem haza?!Jah, szerintem ott a fiú előtt meg is pofoznak az apum!Vagy ha nem akkor meg arról dumálna hogy még nem akar nagypapa lenni meg stb. de én sem akarok még gyereket, és ja lefeküdnék vkivel akkor az az alap hogy védekezünk!Komolyan nem értem...tudom hogy féltenek...de...már nem bírom így sokáig, már csak arra várok hogy befejezzem a középsulit és utána elköltözzek otthonról, kihagyok egy évet a fősuliról, keresek munkát,azán majd csak lesz valahogy, de hogy ,,otthon,, nem fogom bírni sokáig az biztos!
Az ilyen szülők sosem értik meg tini lányukat. Nem féltik, hanem uralkodnak rajta. Mindezt végigcsináltam én is. Még most is /47 éves vagyok/ rossz emlékeim vannak fiatal koromról. Annyit tanultam ebből hogy gyerekeimet nem korlátoztam szinte semmiben mégis rendes ember lett belőlük. Mindkettő egyetemista.
Jó tanácsot nem tudok adni. Itt csak az idő fog segíteni.
Neked sem ártana egy helyesírási szótár, hiszen a mondatot nagy betűvel kezdjük!
Nekem is ilyen gondjaim voltak a szüleimmel. Nálunk az apám volt velem ilyen. Sehova nem mehettem, ha pasival látott ordított! Ennek a kemény szigornak a következménye az lett, hogy 18 éves koromban lécet dobtam otthonról. Láss csodát, leérettségiztem (munka és albérlet mellett, nappalin), felköltöztem pestre 20 évesen, sikerült lakást vennem (hitelből)van egy jól fizető állásom és mellette egyetemre járok 2 év múlva diplomázom! Most 22 éves vagyok!
Mai napig nem értem apám akkori viselkedését, pedig bizonyítottam!
Az biztos, hogy erő és kitartás kell hozzá! Ma már nem sírok ez miatt. De az első időkben rengeteget sírtam ezek a dolgok miatt. Apámmal nem vagyunk jóban a mai napig sem!
A húgommal teljesen másként bánnak. Ő 16 évesen már elmehetett bulizni egész éjszakába, állandóan tömik pénzzel, mindent megengednek. Mikor kérdőre vontam apámat a válasza az volt, hogy nem akarja őt is elveszíteni. Hát kössz!
Meg mondom őszintén nem bánom a dolgot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!