A szüleim szemében bizonyos szempontból soha nem leszek felnőtt?

Az a furcsa, hogy 32 évesen még meglepődsz ezen és nem tudod felnőttként rendezni a kapcsolatod anyukáddal. Leírok egy anekdotát, ami a felnőttséggel kapcsolatos:

„Élt egyszer egy 60 éves, jól szituált, polgári életet élő családapa, aki egyik télen elment meglátogatni a már 80 éves anyukáját. Vacsoráztak, beszélgettek, aztán este felé lassan búcsúzkodni kezdtek. Mikor a férfi elkezdett öltözködni, azt mondja neki az anyukája:

- Jaj kisfiam, vegyél sálat sapkát, hideg van kint, nehogy megfázz!”

Erre a férfinek 4 féle reakciója lehet:

1. Jaj, anyukám ne sápítozz itt nekem, nem vagyok már gyerek, szia –és bevágja az ajtót maga mögött…

2. Igen, sálat, sapkát, hát azért se! –és leveszi az összes ruháját, majd meztelenül kiszalad a hóba…

3. Igen anyukám, veszek sálat, sapkát –és felveszi a sálat, sapkát

4. Anyukám, én úgy szeretlek téged, mert még ennyi idősen is így aggódsz értem –és megöleli, megpuszilja anyukáját, majd kinéz, hogy milyen idő van és eldönti, hogy vesz-e fel sálat, sapkát

Még annyit, hogy egy szülő gyerek kapcsolatot nem csak a szülő tart fent, hanem a gyerek is, érdemes elgondolkodni azon, hogy miért is kell Neked hagyni, hogy beleszóljon bármibe is, miért is hallgatod végig "10 évesként" az előadását, mikor le is állíthatdnád?