Van aki nagyon jóban van az anyukájával?

Én jóba lennél vele,ha nem lenne ennyire őrült.

Nagyon jól kijövünk,de nagyon nehezen kezelhető.Olyan hangulatingadozásai vannak,elképesztő.Rengetegszer baszogat,minden ok nélkül,annyira hogy sírásig megy a dolog,pedig már elmúltam 20.Egyik pillanatban legjobb barátok vagyunk,kövezkezőben meg úgy beszél velem,mint egy kutyával.

Szoktunk együtt vásárolni,sétálni,filmezni,mozizni,strandolni,főzni.

Összességében azt mondanám,jól kijövünk,de lehetne jobb a kapcsolatunk.

Pont ma bizonyította be (ismételten), hogy mindenben mellettem áll! Nagyon szeretem őt és örökké hálás vagyok neki azért amiért elvisel engem és szeret :)

18/L

Amúgy...

Akiket ennyire támogat az édesanyjuk mint engem mindenben. Ti nem érzitek azt hogy hogy háláljátok meg neki? Én alig várom hogy legyen valami ünnep,bármi és mindig töröm a fejem több hétig,van hogy hónapig mit vegyek neki,valami különlegeset, személyeset, annyira szeretek neki örömet okozni. De úgy érzem sose fogom tudni meghálálni neki azt a sok mindent amit tett értem,és rengetegszer van lelkiismeret furdalásom. Bennetek nem motoszkál ez a gondolat?

Mi 1000 km-re lakunk egymástól. A kapcsolatunk megváltozott azota, hiszen nem tudom hetente látni. De majdnem minden nap beszélünk telefonon, sype-on, e-mailen. Néha küldök neki egy-egy képeslapot vagy valami kis ajándékot csak úgy.

Bármikor és bármit megbeszélhetek vele. Életem nehézségeiben is ő volt mindig a legnagyobb támaszom. Velem együtt sír, mikor bánatom van és örül, mikor boldog vagyok. Már lassan 60 éves, de még mindig bármit megtenne értem. Én is így vagyok vele és igyekszem a tanításainak megfelelően élni, tudom ennek örül a legjobban.

Meglepő módon, egy csomószor ugyanazt szoktuk főzni és teljesen összehangoltak a gondolataink. Már vannak speciális szófordulatok, virágnyelvek, amiket csak mi ketten értünk. Imádom, hogy fél szavakból is megértjük egymást.

Ja és soha nem avatkozik bele az életembe túlzottan. Elmondja a véleményét, de ha nem fogadom meg, azért sincs sértődés.

Amikor kiderült, hogy mellrákos, azt hittem belepusztulok. El nem tudtam képzelni az életem a beszélgetéseink nélkül. Azóta már jobban van szerencsére. Iszonyat erős nő.

De a legnagyobb boldogságot azzal okoztam neki, mikor kiderült babát várok. Azóta madarat lehet vele fogatni. :-)

Barátok jönnek mennek, egy egy ANYA az ÖRÖK!

A 10-es válaszoló történetét megkönnyeztem, pedig nem szokásom. Őszintén sajnálom, és teljes mértékben azonosulni tudok vele. Én is bármit megtennék azért, hogy még egyszer lássam, öleljem, érezzem az illatát, halljam a hangját. Annyi kérdésem lenne még, annyi mindent szeretnék még megosztani vele. De már nem lehet... Nem hiszem, hogy valaha is fel fogom tudni dolgozni a hiányát. Most is bőgök, mikor eszembe jut, nincs többé. Az életem céltalan lett, mióta elment. Egy rendkívül értékes embert veszített vele a világ, a mai napig úgy gondolom, hogy inkább nekem kellett volna meghalnom, mert ő pótolhatatlan. Nem csak számomra. Túl jó volt ahhoz, hogy ilyen korán meghaljon.

Sose értettem, hogy miért pont ő ment el, miért nem egy-két osztálytársamnak az édesanyja, akik szidták őt, úgy beszéltek róla, hogy az már nekem fájt. Miért nekem kellett elveszítenem, aki rajongásig szerette, és sorsot cserélt volna vele, ha teheti?

Jó lenne hinni abban, hogy egyszer még találkozhatunk, de ehhez sajnos túlságosan is földhözragadt vagyok.

Egyszer olvastam az interneten egy nagyon jó idézetet, szerintem nagyon igaz.

"4 évesen: Anya mindent tud.

8 évesen: Anya sok mindent tud.

12 évesen: Anya nem is igazán tud mindent.

14 évesen: Anya nem is tud semmit.

16 évesen: Anya nem is létezik.

18 évesen: Anya ódivatú.

22 évesen: Anya ért ehhez!

35 évesen: Mielőtt döntenénk, kérdezzük meg anyát.

55 évesen: Bárcsak... itt lenne anya!

75 évesen: Remélem, voltam olyan jó ember, mint ANYA!"

Főleg az utolsó két sora miatt másoltam be, engem mindig meghat, ha olvasom, és eszembe jut, hogy nem tudom képes leszek -e valaha is olyan jó anya és jó ember lenni, mint édesanyám volt.

Bocsánat, kicsit kusza lett, de jól esett kiírni magamból az érzéseimet.

23/N