Összevesznél vele, vagy te is a kutyának adnád?

Van a kis miniatűr családunk. Tudunk és szeretünk is főzni, sütni még inkább, nagyon-nagyon ritkán van az, hogy nincs időnk és épp semmi főtt étel nincs.

Aztán van egy rokonunk, egyedül él az utca másik végén. (Férjétől ezer éve elvált, gyerekei nincsenek.)

Van egy olyan hülye szokása, hogy kaját hoz nekünk. Amíg nyers zöldséget vagy gyümölcsöt hoz, ami nekünk nincs a kertben, az jó is, örülök is neki, általában pár napon belül fel is dolgozom. Cserébe sokszor adok neki azt, ami nekünk van és neki nincs.

Na de amikor ideállít éppen főzött friss lecsóval, levessel, süteménnyel, attól falra tudok mászni!

-Egyrészt legtöbbször itt van nekünk is főzve 2-3 napra, ha az övét esszük, a sajátunk megromlik.

-Másrészt láttam már őt sütni-főzni. Nem mos kezet, a gyümölcsöket nem vágja ki rendesen, a lekvárba beledarálja a kukacot. És még csak nem is titkolja, "ettől nem halunk meg"... Én meg undorodom a módszerétől, és mindentől, amit ő főz vagy süt. Mindig undorral eszem meg amit hoz. Sokkal jobban szeretem a saját főztünket.

Ezért, mivel a többiek is az itthonit eszik, a rokon főztjét rendszeresen a kutyának tálalom. Többnyire megeszi.

Viszont zavar, mégiscsak valamiféle pocsékolás ez. Etióp gyerekek meg éheznek.

Mindig mondom neki, hogy ne hozzon, van nekünk is, de nem fogja fel. Erre a főzésre meg akkor szokott rá, ott rontottam el..., amikor egyszer paprikát hozott, és mondtam, hogy de jó, csinálok belőle lecsót. Na azóta inkább így feldolgozva hozza. Főz magának, de egy személyre nem kell sok, így a többit passzolja. Baromira unom, de ha ezt a fejéhez vágnám, akkor örök harag lenne.

Végülis a kutyának is kell enni. Jól megoldás? Erősítsetek meg!

:(