Hogy változtathatom meg?
Nem tudom miért így tettem fel a kérdést, mert elég sok minden van bennem. A lényeg. Éppen álláskereső időszakban vagyok. Az életemet mindig is végigkísérte a szorongás, bizonytalanság, félelem. Biztos vagyok benne,hogy ez gyerekkoromban rögzült. Apámmal nőttem fel és egy mostohaanyával 12 éves koromig. A felállás pont, mint a hamupipőkében. Utána ők elváltak, és azóta mondhatom, hogy saját magamat neveltem. Apám soha nem foglalkozott velem, ennek ellenére iszonyú szigorú volt és világ életemben lelki terrorban éltem - néhány fizikai bántás mellett. Sosem kaptam tőle elismerést, biztatást. Soha egy jó szó. Mindig én voltam a rossz. Mindenben. Ma már ugyan pár hónapja a párommal élek, és boldog vagyok vele. viszont ezek a régi sérülések annyira belémégtek, hogy nem tudok tőlük szabadulni. Azért kapcsolódik össze az új állás és a magánéletem, mert ez teljesen kihatással van rá, és úgy érzem, hogy ez miatt vagyok most ilyen (mint mindig is). Félek az emberektől. Félek attól, hogy csalódást okozok nekik..hogy utálnak, hogy alkalmatlannak találnak bármire is...hogy felesleges vagyok.
Tegnap visszaírtak egy pesti munka miatt, és azóta csak erre tudok gondolni. Nem merek elmenni. Nem tudom végigcsinálni. Úgy érzem, hogy képtelen vagyok elvégezni egy irodai munkát. Félek kérdezni, mert hogy butának, hülyének, szerencsétlennek gondolnak. Félek, hogy majd annyira nem érteném meg, hogy mit kell csinálni a munkahelyen, hogy bepánikolok. Egy egyszerű eladói állástól is félek iszonyatosan. Attól, hogy nem tudok visszaadni normálisan, mert folyton az van bennem, hogy figyel engem a vásárló és nézi a kezemet..ettől teljesen összezavarodom és gondolkodni sem tudok. Nem tudom mit csináljak ezzel, de még a páromnak sem merek erről beszélni, mert félek, hogy ő is rájön, hogy egy életképtelen csődhalmaz vagyok.
Mivel tudnám ezt megváltoztatni? Akarom, de egyszerűen ha elkezdem magyarázni magamnak, hogy hisz mindenki elkezdte valahogy, ügyes vagyok én satöbbi...egy kis ideig jó, de aztán újrakezdődik az egész és elkezdek megint félni.
Segítsen valaki kérem...
válasza:
válasza: válasza:Nagyon nehéz önbizalmat öntened magadba, ha egész életedben terrorizálva voltál.
Én azt mondom, hogy tűzz ki magad elé apró célokat és lassan valósítsd meg őket. Lehet az bármilyen kicsit is, pl lemegyek a boltva és kedvesen elbeszélgetek az eladóval, megveszek valami amire már rég vágytam, ma csinosan öltözködöm, ma szépen kisminkelem magam stb. Ezekkel a sikerekkel végül komolyabb sikerekre is képes leszel.
Egyébként ilyen mély lelki sebekre leginkább egy szakember segítsége kellene.
Nagyon kedvesek vagytok. Ilyeneken gondolkodom mindig, hogy már miért ne sikerülne blabala. Nem tudom mi van velem.
Vannak egyébként barátaim, járkálok közönségbe, de mindig is visszahúzódóbb voltam. A közeli barátaim jófejnek, aranyosnak, és azt hiszem okosnak tartanak. Egyébként úgy vélem rendelkezem kellő önismerethez ahhoz, hogy kijelentsem, nem vagyok egy buta ember, és elég talpraesett vagyok ahhoz, hogy már gyerekkoromtól kezdve szinte magam intézem a dolgaimat. Elég érdekes ez is,..ez az ellentét. Hogy bármikor kiállok magamért, elintézek bármit, ha arról van szó. Viszont, ha arról, hogy szerepelni kell...hogy mások előtt megmutatni a tudásom, hogy mások előtt bizonyítani...áh, olyankor mindig előtör belőlem az az érzés, hogy nem vagyok jó semmire.
Egyszer eladóként dolgoztam, és azt az izgulást minden egyes fizetéskor amit átéltem, le sem tudom írni. Borzasztó volt...és, mint írtam, nem tudok olyankor gondolkodni. Nem tudok kivonni egymásból két számot könyörgöm..:( Egyszer egy tízessel majdnem megrövidítettem így valakit, pedig ráadásul még becsületes is vagyok és biztos egy nyomorék tolvajnak gondolt utána.
válasza:Föl kell állnod, és össze kell szedned magad. Engem kétszer varrtak sebészeten apám barbarizmusa miatt, a tornatanár rengetegszer látott kékcsíkosra verve, soha nem tett semmit, megérdemli, hogy kiírjam a nevét: Matéz Tivadar.
Nekem évtizedekbe tellett, hogy kiheverjem a gyerekkoromat.
válasza:Ismerős.
Bár én édesanyámmal éltem, életemben egyszer ha megütött...
De azt a lelki terrort, mikor a nap 24 órájában érezteti veled hogy egy kis senki vagy és nem vagy jó semmire...
Én sem jövök ki jól a munkatársaimmal - konkrétan egy ember akivel egyáltalán szót váltok néha -, és bepánikolok minden egyes szereplésnél.
Nekem az segített, hogy a párom szinte mindenben megdicsér... a főztömet, hogy milyen szép fényesre takarítottam valamit, az eszemet...
mindig az én segítségemet kéri ha valamihez logika kell, mert tudja hogy meg tudom oldani.
Nagyon sokat segít, hidd el :)
Tulajdonképpen mostanában kívülről kicsit egoistának is tűnhetek, de még mindig bennem van az a szorongás.
De legalább mások nem tudják :)
válasza:Értelmesnek tűnsz, ráadásul te magad is rájöttél hogy értelmetlen a szorongásod (mert nem szolgálsz rá), tehát egy lépéssel közelebb vagy szerintem a megoldáshoz.
Szerintem mindenképp valamilyen terápia kellene, esetleg agykontroll vagy másfajta lazító, nyugtató terápia, és ha más nem segít akkor gyógyszer (pánikbetegségre, ha neked az van), de ez csak végső esetben.
Nem ismerlek, de úgy jön át, hogy igenis meg tudod te azt csinálni, csak egy esély kell neked :) Légy az interjún önmagad - ha úgy nem kellesz nekik, akkor az az ő veszteségük, és a te nyereséged, mert ahol nem fogadnak el önmagadért, ott nem is leszel boldog, márpedig sajnos fontos hogy az legyél a munkádban is, ha nem akarsz 40 évesen kiégni.
Nagyon szurkolok neked!
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!