Anyám nem tudja elfogadni, hogy felnőttem. Mit csináljak, hogy egyáltalán beszélni tudjak vele ilyesmiről?

szia! teljesen megèrtelek, èn is hasonlo cipoben jartam, de valahol megertem anyukadat is. engem es a tesomat is egyedul nevelt anyukam, a tesom 18 evesen elkoltozott, csak en maradtam otthon anyaval. en is jelentkeztem egyetemre, nem 200 km-ra, csak 90, de oda-vissza naponta, ez is sok. az elso 3 èvet alberletben toltottem. nem orult anyukam neki, szerette volna ha inkabb a kozeli foiskolat valsztom, de ott nem volt olyan szak, ami tetszett. sosem mondta ki nyiltan, hogy ne menjek el, csak utalt ra, hogy nem tud mit kezdeni egyedul, nagyon rossz neki, stb... èn csutortok este / pentek este mindig hazamentem, a hètvègèt otthon toltottem es vasarnap este / hètfo reggel indultam vissza. a 3. èv vège felè anyukam egy nap rosszul lett, akkor meg semmi komoly nem tortent, de feltettem egyedul hagyni, igy az utolso 2 èvben minden nap ingaztam 180 km-t... majd egy infarktus utan rohamosan romlani kezdett az allapota, èn pedig kicsit merges voltam ra, mert a betegsege miatt nem tudtam otthagyni egyedul, megfelelo munkat nem talaltam, csak olyat ami nem a vegzettsegemnek megfelelo, keves fizetessel. szerettem volna kulfoldre menni szerencset probalni, de sajnaltam otthagyni egyedul. sokszor voltam mèrges ra,a munkamat sem szerettem, szerettem volna tobb penzt keresni...aztan tavaly megtortent a baj, a masodik infarktust mar nem elte tul... azota en kulfoldon vagyok, jo munkam van, szeretem, jol keresek, mondhatni boldog vagyok, viszont rettenetesen hianyzik... es ha valasztanom kellene, hogy ez az elet igy, vagy a règi, a rosszabb munkaval de anyukam szoknyaja mellett, akkor az utobbit valasztanam... de sajnos nem lehet. ezzel az egesszel csak azt szerettem volna mondani,hogy iszonyu szerencses vagy, hogy ilyen anyukad van, aki mèg èl!!! az egyetemrol ne mondj le, de probaljatok meg valami kompromisszumot kotni: biztos nincs kozelebb egyetem azzal a szakkal amit te szeretnèl? ha csak ti vagytok egymasnak, akkor anyukad nem koltozne abba a varosba, ahol te tanulni fogsz? attol meg te lehetnel koliba, de nem kell elszakadni egymastol hetekre... ha te mindenkepp hajthatatlan vagy, es elmèsz, legkesobb akkor tudatosul anyukadban, amikor osszepakolsz... viszont nagyon csalodott lesz, ès sok ido kell majd neki mire beletorodik. esetleg ha anyukad talalna egy tarsat maganak? (az enyem sosem akart tarsat...)

Most még egyetem, később férj és gyerekek. Édesanyádnak hozzá kéne szokni, hogy nem leszel ott vele minden nap. Na meg ha olyan messze van csak egyetem, akkor valószínűleg munkalehetőség sincs annyi nálatok. Anyud nagyon önző, hogy csak magára gondol. Utolsó válaszolónak meg: és mi van akkor, ha az anyja egy egészséges 40 éves nő? Éljen le még 30-40 évet az életéből, hogy nincs saját élete?

Ha sikerül a felvételid a 200 km-re lévő egyetemre, akkor az idő, no meg a távolság mindent megold:)