Mit tehet egy gyermek brutális apa ellen?

Az unokahúgom (nővérem lánya) most 11 éves. Eddig is tudtam, hogy fél az apjától, de most be is vallotta. Nem kérdeztem rá, magától mondta. Az apja születésétől fogva terrorizálja őt, és úgy bánik vele, mint valami kapcaronggyal. Igazi ősbunkó. Nála a játék a gyermekkel annyiban merül ki, hogy cibálja a gyerek haját, cincálja, rángatja, végtagjait törögeti kifele… – ahogy az állatok szoktak egymással játszani. Ez ma már a gyereket roppantul zavarja. Emellett a legkisebb „fegyelemsértést” brutális ütlegekkel torol meg. Persze külsérelmi nyom nincs, amikor fejbe kólintja egy telefonkönyvvel, a kislányba meg van összvissz vagy 16 kiló.

Engem eddig is idegesített a sógorom infantilis viselkedése, de sosem szóltam bele a gyerek nevelésébe, nem akartam a nővéremmel összerúgni a port. Mondom: az ő dolguk, hogy megtalálják a közös hangot, nem az én férjem, nem én élek vele. De most már elmondtam a nővéremnek, hogy tudjon róla: a gyerek retteg az apjától. Mindenhol jobban szeret lenni inkább, mint otthon.

A nővérem meg sakkban áll, mivel anyagilag roppantul függ a férjétől, aki ezt tudja, és ki is használja. Nem hiszem, hogy a nővérem saját magától a sarkára tudna állni, és kiállni a gyermeke mellett, én pedig kívülálló nagybácsiként csak állok, és ámulok, mekkora seġġfej emberek vannak!

Nem szeretném, ha a tahó apja végett a végén drogos lenne a gyerek kamaszkorára, vagy világgá menne, vagy ide irkálna zokogva, hogy segítsen neki valaki. A közvetlen hozzátartozói tanácstalanul állnak az eset előtt. Én a magam részéről annyit tudok tenni, hogy ha úgy viselkedik, hát én belevágom a sógorom képibe, hogy mekkora nagy paraszt, azonban ez még nem segít a gyereken. Az én véleményem amúgy sem sokat számít a sógoromnál, mert szerinte én is csak egy szr tróger vagyok. Ennyi.