Hogyan lehet egy felnőtt embernek túltennie magát azon, hogy az apja nem szereti és sosem szerette?

Ugyanez a helyzet áll fent. Sosem szeretett, de ezt csak a temetésekor tudtam meg és így, hogy egyre nagyobb leszek, megértem a dolgokat. 17 vagyok, 4 éve halt meg..

Igazán nagyon nem tudsz tenni semmit.

Ne-ne-ne!

Idefigyelj kisanyám (bocs ha f*szod van)

Ne engedd, hogy bármilyen vele kapcsolatos érzésed meghatározza azt ami és aki vagy, mert akkor ő győzött, érted? Ha sírsz miatta, ő győzött, ha mérges vagy miatta, ő győzött, ha szomorú vagy, ő győzött.

Nem engedheted meg hogy befolyásolja bármit is teszel. Az vagy aki vagy, és ő már nincs az életedben töbé. Csak egy rossz álom amit szépen hátrahagysz és idővel elfelejtesz. Menjél dolgozni és tanulni, akkor nem fog ezen járni az agyad sem, valamint élj tudatos és felelős életet, ezáltal erősítva a kontrollt önmagad felett.

Jó, hogy nem kell vele lakni. Jó, hogy a testvéreddel jóban vagy, gyerekkorban a féltékenység természetes.

Apa:

Akkor tudod túltenni magad, ha "elengeded". Addig fogva tart, nem ereszt. Akkor tudod elengedni, ha megbocsátasz neki. -Apám, megbocsátok neked! -mondd ki akár napjában többször, hangosan. Nem kell, hogy hallja apád- mert csak vitát kerekítene belőle: nincs mit, miii van? miért? -és ez teljesen felesleges. Szenvedsz, ezért elég egyértelmű, baj van, nem kell ezt megvitatni. Nagyon jó volt a kérdés:

"mit mondjak magamnak ,hogy túl tudjak ezen lépni"

De felesleges, hogy "megutáld" Az megint egy lelki bilincs, csak más színű, előjelű, de ugyanolyan lelki bilincs, mint ami rajtad van most.

- Apám, megbocsátok neked!- mondd, rezegjen a levegő, a hogy áramlik a tüdődből, rezegjen körülötted a levegő, a világ. Hidd el, működik.

Ha felfogod, akkor először csak racionálisan fogod fel: azaz tudod, hogy nem szeret, hogy nem szeretett soha. Ez az első szint. A legtöbb ember már innen is elmenekül, mert képtelen elviselni az igazságot.

Aztán, ha tovább is merészkedsz a lélek ösvényein, akkor egy idő után elkezded valóban átélni azt a mérhetetlen sok kínt, fájdalmat, szenvedést, ami a szavak mögött van: "Apám soha nem szeretett engem, megvetett, nem törőd9tt velem" stb.

(Én most szenvedek ezzel. És elmondhatom, hogy nem kispályás szenvedés.)

Aztán, amikor meggyászoltál mindent, egyszer csak eljutsz az engedés és megbocsátás szintjére: azaz valóban szabad leszel tőle, is, a múltadtól is. Ha eljutsz ide - nem könnyű út -, akkor mindegy, hogy él-e vagy nem, mindegy, hogy mit mond, hogy mit tesz, hogy a múltban mit tett és mit nem: egyszerűen lepereg rólad. Mintha egy réges-régen látott ismerős lenne csak, akihez valamikor volt közöd, de ma már néha a nevét is keresgéli kell.

Ez az igazi megszabadulás. :)

Fel tudod dolgozni!

Én is feldolgoztam, és még sok más ember is, velem is ugyanez volt, se anyám, se apám rám se ba.szott.

Fájt, fájt, sírtam, szenvedtem, aztán jobb lett.

Szembe kell nézni vele, el kell fogadni, aztán enyhülni fog a fájdalom és jobb lesz.

Amikor szembe nézel a ténnyel az tényleg fáj, olyan, mint egy műtét.

Fáj, de szükséges.

Aztán lassan begyógyulnak a sebek, és jobban leszel!

9-es vagyok, most olvastam el a többi választ, úgy van, ahogy a 7-es válaszoló mondja, csak ő bővebben írta le, mint én.

Ro.hadtul fáj, persze, de muszáj, hogy fájjon, ez valóban egy gyászmunka, de szükséges a szembenézés, és aztán biztos, hogy jobb lesz.

Nekem is jobb lett, nem hogy jobb lett, nem is érdekel már!

Ők a szüleim, ezt dobta a gép, felneveltek, most már én felelek magamért.

Nagyon fájt, de hidd el, hogy most már abszolút nem érdekel!

Nem is sírok rajta, elfogadtam, jól vagyok!

Neked is sikerülni fog!