Ti hogy viselitek el, ha nagy (20-30) "gyereketek" nem mondja el szinte soha, mit mikor csinál?

Én 22 éves "gyerek" vagyok. :) Anyu mindig megkérdezi, hogy hova megyek, ilyenkor el is mondom. Ha nem kérdez rá, akkor előfordul, hogy csak annyit mondok, hogy "bemegyek a városba, majd valamikor este jövök". Ezzel ő is kiegyezik, nem szokott kíváncsiskodni, ha magamtól nem mondom el, csak néha fordul elő ilyen kíváncsi hullám nála.

Egyébként ez nálunk oda-vissza működik, ő is szól, ha elmegy valahova, nem lép le szó nélkül és én is megszoktam kérdezni, hogy hova megy, ha nem vagyok biztos a céljában. :)

Egyedül akkor mászkálok el szó nélkül, ha nincs itthon senki, de ha későn érek haza szoktam hagyni egy cetlit.

Olyan sosem csináltam és nem is csinálnék, hogy eltűnők napokra. Volt hogy elmentem és lemerült a telefonom, elkéstem az utolsó buszomat, egy barátnőmnél aludtam, másnap úgy letoltak anyuék, hogy csak pislogtam, hogy ők már mindenre gondoltak és aludni nem tudtak és hogy hányszor hívtak, de mégcsak ki sem csörgött stb stb. A mai világban már sosem tudni és igazuk is van. Én is aggódnék egyébként a szüleimért, ha nem tudnám hol vannak és a telefonjukat sem veszik fel.

Nyilván ha elköltözök itthonról, majd "leszakadunk" egymásról, de addig jó ez így, engem ebbe neveltek bele, nekem ez a természetes! :)

Oka van annak, ha nem mondja el.

Nyilván értelmi szintbeli különbségek vannak köztetek, de generációs problémának is nevezhetjük.

Nyilván az értékrendetek sem ugyanaz, azzal, hogy nem mond el dolgokat, konfliktusok kialakulásának akarja csak az elejét elkerülni.

Aztán miért is kéne beszámolnia arról hogy hova megy vagy hol volt? Nem 10éves már.

Én sem számolok be anyámnak hogy mikor hova megyek, igaz saját lakrészem van, de ő sem várja el, ez a normális szerintem.

Ugyan már nem lakom együtt a szüleimmel, de kb. 24 éves koromig velük éltem és mindig szóltam, mikor hová megyek.

Nem azért, mert ellenőrizgetni akarnak, hanem mert nem akartam, hogy aggódjanak értem.

Ez nem azt jelenti, hogy "ránőnek" az ember fejére, hanem szülői szeretet, aggódás ami a születésünktől a halálunkig tart.

Velem fordított esetben is előfordult, hogy ha pl. anya nem szólt, hogy munka után nem jön egyből haza, akkor elkezdtem aggódni, nehogy baja történjen.

Most ugyanez a helyzet a férjemmel is és ha megszületik a kisbabánk, biztos őérte is aggódni fogok amíg csak élek.