2 év után megcsaltak, olyan akiben bíztam, rettenetes az űr amit hátrahagyott maga után mintha elvitte volna a másik felemet, mi az amiért még mindig ennyire hiányzik mikor ekkora fájdalmat okozott, miért tudnék megbocsájtani pedig tudom nem szabad?

Egy Márai Sándor idézet jutott az eszembe:

Miből készült az anyag, melyet elszakítanak az emberek, mikor "szakítanak"? A magyar nyelv szavai pontosak, érzékletesek; belső és jelképes értelmükre érdemes mindig odafigyelni; tehát; két ember elválik egymástól, "szakítanak", s e pillanatokban csakugyan elszakad valamilyen finom huzal, fonál, érzésből, vonzalomból, ingerből, kíváncsiságból, szomorúságból, vágyból szőtt... asztrálszövet, mely eddig együtt tartotta őket. Elszakadt, mert szakítottak, s most már nem tartja őket... Valahogy így szakadt el a Föld a Naptól, a Gondolat az Érzéstől s a végén Jancsi, Juliskától. Most bámulnak az égre, s azt hiszik, a szakítás magányügy. De ilyenkor a világűrben is történik valami.

Tökéletesen megértelek, velem is ugyanez történt. Hihetetlenül szerelmes voltam és csúnyám megcsaltak.

A szakítás utáni periódusok: először a "vissza akarom kapni" érzés, mikor még fel sem fogod, hogy tényleg vége. Utána jön elő a harag/gyűlölet, bánat/fájdalom majd a lassan a feledés. De ez mindenkinél eltérő, felcserélődhet és eltérő ideig is tarthat. Nálam a vissza akarom kapni érzés majd 1 évig (!) tartott. Azt hittem belepusztulok, de végig tartottam magam. Aztán idővel fakultak az érzelmek és csak egy emlék lett belőle.

De ezt a kezdeti időszakot végig kell bírnod, akármi is történik. Ha térden állva könyörgi magát vissza és a csillagokat is megígéri, akkor se menj vissza. Gondolj a hosszú tárú érdekeidre (tudnál-e bízni benne valaha is; ha 2 év után ez történt, mi lenne 10 év után; biztos ilyen embert akarsz-e stb).

Ami nálam segített, hogy belevetettem magam az életbe, amennyire csak tudtam. Heti 5ször buliztam, randizgattam rengeteget, barátok, új elfoglaltságok, háziállat... bármi ami lefoglalt. Aztán idővel, mikorra már megnyugodtam és elfogadtam újra önmagam, akkor kopogtatott az igaz szerelem.

Ma már az egész csak egy rossz emlék...és sajnálom magam, milyen kis naív voltam.

(a sors fintora, hogy az utánam következő áldozatát is ugyanilyen undorítóan megcsalta...az idő igazolta, hogy az ember alapjában véve NEM TUD MEGVÁLTOZNI. Persze vannak kivételek és mindenkinek van egy jó története ahol együtt maradtak és azóta is boldogan élnek...de én ilyenkor azt szoktam kérdezni, érdemes-e hónapokat/éveket/évtizedeket pazarolni arra, hogy kiderítsd, a pasid-e az a kivételes eset vagy pedig a nagy átlagba tartozik)

Sok sikert és hidd el, IDŐVEL JOBBAN LESZEL!

Mikor történt?

Mintha ezt a volt párom írta volna.. :'(

Abban a sztoriban Én voltam a megcsaló, amit megbántam nagyon, akkor nem foglalkoztam emberek érzéseivel, önző módon az volt fontos Nekem mi a jó.. azóta eltelt pár év, és "felnőttem", másképp látok mindent, és rettenetesen bánom.. annyira, de annyira szeretnék Tőle bocsánatot kérni, de.. nem lehet..

Sokat gondolok Rá, és fáj, amit tettem, megmagyarázhatatlanul fáj..