Hogy lehetne anyámat bezáratni?
Nem igaz. Nincs már kényszergyógykezelés, csak elítélt bűnözőknek.
Ha nagykorú vagy, kérheted a húgod gyámságát. Mást nem tudsz tenni.
Lehet, hogy akkor felhasználta a beutalót. beutalót ma is kap, de ha nem megy el, akkor nem. Kényszeríteni semmire nem kényszerítik.
Ha vagy már 18, akkor költözz el a húgoddal. És mutass neki jó példát azzal, hogy kultúrát viszel a megszólalásaidba.
Ha az alkoholista nem akar önmagától bevonulni egy kórházba akkor erőszakkal nem lehet.
Ha lehetne,és lenne ilyen törvény akkor az ország lakosságának a fele diliházban üldögélni alkoholelvonási tünetekkel.
Nyilván tudod, milyen helyzetben lehetek összességében, hogy már az ideg beszél belőlem, és ezért használok olyan szavakat, amiket.
Igen, 2x sikerült a gyogyóba utaltatni, de akkor amúgy is kórházba került, mert összeverte magát és vérben feküdt. Valamint nem volt magánál, nem tudott ellene szólni, beutaló sem kellett háziorvostól, mert egyből felvitték a megyeszékhelyre a pszichiátriára.
Csak most épp nem ilyen állapotban van, simán részeg. Apám meg tehetetlen, csak üvölt. Mi most költöztünk haza ide a párommal, amint lehetőségünk engedi és elköltözünk vissza albiba, visszük magunkkal a húgomat, ezt már eldöntöttünk. De addig is jó volna bepaterolni a diliházba ezt a férget.
Nyugi!!! El tudom képzelni milyen idegállapotban vagy, de ezzel a húgodban se nyugalmat keltesz, hanem szítod benne a feszkót.
Ha munkanélküli akkor miből van pénze inni? Ne adjatok neki pénzt, és ne is engedjétek, hogy pénzhez tudjon jutni.
Én pontosan tudom mit éltek át,mert az én anyám is ivott. Ráadásul agresszív alkoholista volt. Minket állandóan ütött-vert. Én a hallásom romlását is neki köszönhetem,mert egyszer úgy megvert,hogy megsérült mindkét fülem. Ilyenkor a rendőrök kijöttek,de semmit nem tudtak tenni. Semmiféle törvényjavaslat nem segített rajtunk,mert mindenhol azt mondták, hogy erőszakkal beutaltatni nem lehet. Az egyetlen egy megoldás az volt,hogy elköltöztünk.
Én onnantól kezdve hogy elköltöztem több mint 12 éve nem láttam. Múlthéten halt meg, egyedül-magányosan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!