Magyarázd el légyszi, hogy miért baj az ha valaki komolyan megbánt én nem bocsájtok meg neki?

Én értem miért vagy ingerült a válaszokra.

Pontosan itt tükröződik, amivel kezdted a kérdésed: mindenki magából indul ki.

Mindenkinek a maga baja a legnagyobb, és mindenkinek van egy piramisa, és egy fokozati skálája, amit még elvisel. Felesleges ezt egymáshoz hasonlítgatni: ki szerint, mi megbocsátható, és azzal érvelni, "az én bajom nagyobb, a tied ehhez képest...mit vagy úgy oda".

Az egyetlen mérce te legyél magadnak. Senki soha nem fogja tudni, hogyan fájsz, hogyan vagy boldog, még a legközelebb álló sem. Mert minden érzésünk önmagában, számunkra a legnagyobb, az addig saját magunk által megéltekhez képest tudjuk csak beskálázni.

Én nem értek egyet azzal, hogy mindent feltétlen meg kéne (lehet ez kényszer egyáltalán?)bocsátani, de azzal se, hogy minden sértést fel kell venni. Hagyjuk a tündérmeséket és az aforizmákat, meg a betanult szövegeket.

Magadnak kell mérlegelni mit bírsz.

Nekem is van mércém, számomra ez nem fér bele, én ezt tudom magamról.

Én is voltam szar helyzetben, veszekedtem nagyot olyannal akit szeretek, szar napom volt, neki is, de ilyeneket soha nem vágtunk egymás fejéhez. Pedig az indulattól magunkon kívül voltunk. Miért? Mert szeretjük egymást.

Az egyik szűlömről van szó a példában. De mondhattam volna más emberkét is.

Tehát tudom milyen olyannal veszekedni, aki szeret, és akit szeretek. Azt is is tudom, hogy ebből nem volt több kettőnél. De azt is tudom, milyen olyannal aki, nem....ég és föld.

Az állandó veszekedés nálam már nem stimmel, ha valakit szeretek, de még bizonyos formája sem. Vitatkozni oké, a veszekedés más tészta. Én anélkül mindig is megvoltam köszönöm szépen. Pedig voltam már mindenféle: nyűgös, beteg, fáradt, mindenféle ami okot adhatott volna, hogy ingerültségemben elküldjem a másikat. De lehet csak ilyen alkat vagyok.

Ha az ember indulatos, nem olyanokat mond amit megbán, hanem olyanokat, amit öntudatosan nem. bökne ki, mert pózol, vagy mert nem illik. Az indulat közepén az ember minden csak nem épp viselkedésileg kontrollált, hanem önfeledt.

Tehát ha valaki a szíve mélyén a pokolba kíván, az kifogja ilyenkor mondani.

Nem azt bánja meg amit mondott, hanem azt, hogy egy pillanatra önfeledt volt, és kibukott.

Az ember akármilyen fáradt, nem véletlenül dobálózik amivel dobálózik.

Ha a részegre azt mondják igazat mond, akkor az indulatos se más.

Ez a rossz napom volt, azért beszéltem veled így, számomra rossz duma. Ott valami a kapcsolattal alapjába véve nem stimmel.

Én sose azért bocsátottam meg bárkinek akit szeretek vagy nem szeretek - annak nehezebb, és nem is mindig sikerül - vagy bárki másnak ilyenkor, mert attól féltem volna, hogy egyedül maradok. A megbocsátást nem lehet a szívre kényszeríteni, ha mégis félelemből bocsátasz meg, az szerintem nem igazi. Bármit félelemből cselekedni, hamis motiváció és látszat.

Mond ki, vagy tudd, legalább magadban mindenképp, kivel hányadán állsz.

Ezt nem kell világgá kürtölni, mer tudni kell mikor előbbre való a jóindulat és alkalmazkodás és mikor az igazság.

Az igazság csak önmagáért létezik, és tudni kell a helyét. Köss kompromisszumot a békédért, és élhetőbb lesz a levegő körülötted. A családját nem válogatja meg az ember, és van úgy, hogy minden látszat ellenére, tényleg nem vele van a baj.

Nem baj, ha ha nem bocsátasz meg, de az utolsó sorokat fontold meg.

Más az ha szeretünk valakit. Nem "hivatalból" mert az anyánk, apánk, testvérünk akárkink, hanem tényleg szívből. Ott talán nem is tudunk soha igazán haragudni....azért lehet könnyebb a megbocsátás. Remélem egyszer megtapasztalod mi a különbség.

És attól, hogy valami gyakran előforduló, még nem kell elviselhetőnek, vagy normálisnak titulálni, vagy lekicsinyleni a jelentőségét.

1. Én ok nélkül senkit nem fogok megbántani. Szóval jó lenne, ha azért tükörbe is néznél néha, mielőtt a kegyetlen vasladyt kezdenéd el játszani.

2. Nem kell megbocsájtanod. De nem jó így élni. Én is kegyetlenül csalódtam a szerelmemben, megcsalt, kidobott 3 év után. Még csak bocsánatot sem kért. Egy éven át gyűlöltem őt emiatt és ez az egész felemésztett. A gyűlölet miatt félemberré váltam, mindenkit utáltam, mindenben csak a rosszat láttam. Aztán találkoztunk, és anélkül, hogy kérte volna, én megbocsájtottam. Erre a nyakamba borult és fuldokolva sírni kezdett.

nem kezdtük újra, de jó érzés volt megbocsájtani. Hirtelen kiszállt belőlem minden utálat, és azóta vidám, optimista, és magabiztos vagyok.

Szóval a te döntésed.