Szorult helyzetbe kerültem. Mit tegyek?
Múltkor tettem fel egy kérdést már a párommal kapcsolatban. 3,5 éve vagyunk együtt, de nagyon megromlott a viszonyunk, ő már nem szeret, de én szerettem még sokáig, nagyon nehéz tőle elszakadnom. Még mindig megyek hozzá, de kb. csak abból áll az esténk, hogy takarítok, főzök neki stb. Durván egy hete összeismerkedtem egy sráccal, rájöttem, hogy nekem pont ő "álmaim férfija". Mindig ilyen srácot képzeltem el már kiskorom óta. Hihetetlenül jóképű, nagyon jól keres (persze nem ez a lényeg, de nem hátrány), de mégse nagyképű, nagyon visszafogott, intelligens, udvarias stb. Szóval egy álom pasi :) Tegnap találkoztunk este, 3 órát beszélgettünk, sétálgattuk stb, aztán elköszönéskor megsimogatta a karomat...ez annyira jól esett. Míg hazafelé tartottam, váltottunk vagy 6-8 sms-t, és kiderült belőle, hogy kölcsönös a szimpátia. Én ennek annyira örültem, hogy alig aludtam éjszaka, ha el is aludtam, vele álmodtam.
Viszont ott a bökkenő, hogy a "párom" is ott van még, nem zártuk le a kapcsolatot. Nem tudom mit csináljak. Egyre jobban szorul a hurok, mert ő nem tud a másik srácról, bár mondta, hogy nem érdekelné ha lenne nekem lehetőségem mással lenni, mert nem szeret. De ezt én mégse tartom nagyon korrekt dolognak így, nem akarok 2 férfival lenni, de tanácstalan vagyok. Soha nem gondoltam, hogy ilyen helyzetbe kerülök. Nehéz elfelejteni a 3,5 évet, viszont úgy érzem, már én se szeretem, csak megszokás. Viszont a másik srácba kezdek bele szeretni.
Ti mit tennétek? Hogy tisztázzam ezt a helyzetet? Azt se akarom, hogy elmondom a "páromnak", hogy mi van, mert tuti én leszek a ribanc (holott még egy csók se történt), meg a szüleim se tudnak semmiről, azt hiszik minden jó köztünk. Erre hirtelen mást hoznék haza egyszer? Az "új" srácnak én elmondtam, hogy milyen helyzetben vagyok, úgy gondoltam ez a fair, hogy tisztázom vele, nem fogok titkolózni. De látszólag nem érdekli, mert érti mi van.
Na de a "páromnak" és a szüleimnek mit mondjak? Megőrülök...légyszíves, aki volt már esetleg ilyen kettős helyzetben, írjon nekem tanácsokat, mi lenne a legjobb! Persze mástól is várok ötleteket. :) Köszi!
"Jani, 2 éve szemétkedsz itt velem, besokalltam, tekintsd magad mától függetlennek és mehetsz a szeretőidhez, akiket emlegetni szoktál!"
Ne légy már ennyire szolgalelkű, meg se érdemli, hogy azon elmélkedj, hogy hogy szakíts vele. Még ha szó nélkül otthagynád, akkor se lehetne egy szava se ezek után...
09:19-es vagyok
Mond meg neki, hogy mi a helyzet. Majd számolj be a fejleményekről! :)
Kicsit ismerős helyzet. Voltam már kettős helyzetben, az előzőt úgy zártam le, hogy megmondtam neki, szerelmes lettem másba.
Nagyjából ennyi.
Teljesen egyértelmű, hogy a mostanit le kell zárnod. 1-2 hét, vagy még annyi se, és nagyon jól fogod érezni magad, aztán később rájössz, hogy már előbb le kellett volna zárni.
Sok sikert a továbbiakban! :)
A kapcsolatunk elején tényleg szeretett, ezt tudom biztosra.
Egyébként ma se jött át, azt mondta dolga van...ja persze, vasárnap délután biztos olyan sok dolga lehet. Na mindegy. Akkor majd megtudja, ahogy megtudja, és akkor amikor épp... Szóltam neki, hogy szeretnék vele beszélni, de csak nem jött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!