Hogyan békítsem ki a lányaimat?
Figyelt kérdés
Két felnőtt lányom van, 30 és 32 évesek. Az idősebbik lányomnak 5 éve volt egy udvarlója, másfél évig voltak együtt, amolyan "se veled-se nélküled" kapcsolatban. A szakítás nagyon megviselte a lányomat, de egy év múlva (mintegy "csakazértis" módon) férjhez ment egy másik férfihoz, már babájuk is lett. Úgy érzem, nem teljesen boldog a házasságuk, de erről nem beszél, na meg ebbe ugye nem lehet beleszólni. Fiatalabb lányom két éve (tehát évekkel a szakítás után) elujságolta, hogy takálkozott nővére egykori barátjával, és úgy érzik, egymásnak teremtette őket az isten. Össze is jöttek, ők tényleg jól megvannak! Harmónikus a kapcsolatuk, én pedig örülök a boldogságuknak! Idősebb lányom előtt kínosan kerültük a témát, hogy kivel él együt a húga, mert nem akartuk felzaklatni, akkor volt terhes. Ez a titkolózás senkinek sem volt jó, pl. milyen dolog már, hogy a fiatalember nem lehet ott egy családi ebéden, miközben a kisebb lányomhoz tartozik! Nekem a fiúval sosem volt gondom, mindig is kedveltem. Kisebb lányom a tavaly karácsonyi ebéd után (ismét nem volt ott a párja) úgy gondolta, elég volt a titkolózásból, és feltette az egyik közösségi oldalra a közös képeiket, nővére pedig meglátta! Azóta szóba sem áll a húgával, a családi összejövetelekre sem hajlandó eljönni, csak akkor, ha biztosítjuk felőle, hogy a húga nem lesz ott, kijelentette, hogy neki nincs többé testvére, számára meghalt. Fiatalabb lányom békülne, főleg, hogy ők is esküvőre készülnek, de nővére nem hajlandó. Mit tegyek? Nekem mindketten a lányaim, egyformán szeretem őket.2012. jún. 30. 17:38
1/6 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Szia! (: Hát tudod, én még nagyon fiatal vagyok, de szerintem mondd el neki azt, amit itt leírtál, vagy mutasd meg neki ezt a kérdést, és rá a válaszokat, amit azok írnak, akik jobban értenek ehhez, mint én.
2/6 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Fejbe kéne kólintani a nagyobb lányod. Semmi köze nincs már ahhoz, hogy mit csinál a volt pasija, azt meg végképp nem mondhatja meg, hogy kivel lehet a húga és kivel nem.
3/6 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szép...sehogy.Majd a nagyobbik lány eldönti akar-e békülni.Ebbe beleszólni nem nagyon lehet.
4/6 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nagyon sajnállak téged.Sajnos te nem tudsz tenni semmit,szerintem ezt a kisebbik lányodnak kell megoldani!Beszélni-e kell a nővérével mindenképp!
5/6 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Persze, lehet mereven venni és a szabályok nem tiltják... de azért lássuk be nem egészséges, hogy 3 milliárd férfi közül épp ezt az egyet választotta a testvér.
Ahogy az sem tünik túl egészségesnek hogy a férfi épp a húgát, lesz még itt bonyodalom nem is kevés.
Nővérnek van igaza, ha annyira nem is fontos (és az is rémisztő hogy ez neki még mindig ennyire fontos, legalábbis a férje helyében engem megijesztene) hogy számomra meghalt a húgom, de mindenképp kerülném, elhatárolódnék amennyire csak lehet.
6/6 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A kisebbik lányod nem járt el korrekten, nem az lett volna ennek a módja, hogy kiteszi a facebookra a képeket, hadd tudja meg onnan a nővére. Én is kiakadtam volna.
Legalább állt volna oda elé. Én megértem a nagyobbik lányodat...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!