Ha hirtelen kiderulne, hogy gyogyithatatlan betegsegetek van es kb 6honap-1evetek van hatra elmondanatok a magyon beteg idos edesanyatoknak es a parotoknak?

Elmondanám. És küzdenék, amíg lehet. Már csak azért is, mert az ismeretségi körömben volt hasonló eset: a család összefogott és mindent megtett a beteg gyógyulása érdekében. Iszonyat időt és pénzt ölt a család abba, hogy az anyuka meggyógyuljon. Mindenféle orvoshoz vitték Magyarországon és külföldön is, és noha nem hittek benne, végigjárták az összes fellelhető természetgyógyászt és kuruzslót. Végül az anyuka meggyógyult, állítólag orvosi csodának nevezték. Ha ez nem történik meg, hanem egyszerűen nem szól, valószínűleg belehalt volna.

Szerintem amíg él az ember, van remény és a családnak össze kell fogni és mindent megtenni, hogy csoda történjen és meggyógyuljon a beteg.

Másrészről ha velem tenné ezt egy családtagom, nagyon rosszul esne, hogy nem bízott bennem és titkolózott előttem...

Húú, ezen már én is sokat gondolkodtam. Igazából a hetekig kómában fekvő nagymamám kapcsán, aki aztán végül sajnos meghalt. Illetve volt olyan szerettem, aki hirtelen halt meg, teljesen váratlanul. Eddig talán úgy gondoltam, ha én lennék halálos beteg, nem mondanám el nekik. Az a pár hét, amit mi az aggódással, látogatásokkal töltöttünk felőrölte a lelkünket, és a testünket. Borzalmas attól rettegni, hogy tudod, hogy akit szeretsz már csak kevés ideje van, akármikor meghalhat. Állandóan azon tipródsz, hogy tölts vele több időt,átszervezed az életed, ezért mellőzöd a munkád, barátaid, életed. Persze ez nem is baj, ha a fontossági sorrend a helyére kerül, hiszen sokat lehetsz vele az utolsó időkben.

Látod most meg, így végiggondolva, azt mondom bűn elvenni az együtt töltött idő lehetőségét azzal, hogy nem árulod el. Én egy "harmadik" szerettemmel így éltem legalább két évig, hogy tudtam kevés van neki hátra. Bár a tanulmányaimat elhanyagoltam, órák helyett otthon voltam, csúsztam az egyetemen, csak vele voltam elfoglalva, de kur vára nem bánom, sőt... bárcsak újra velem lehetne! Szóval egyfelől ott a lehetőség hogy az érted aggódók belerokkannak a halálodig eltelt időbe, de az is lehet, hogy kiteljesedik a szeretetetek, olyan élményeket éltek át, amit addig nem, és több tartalmas órát töltetek együtt, amire később ők visszaemlékezhetnek. A meghalt szerettünkkel így is-úgy is vele halunk mi is egy kicsit. Szóval szerintem el kell mondani, hogy méltón tudjunk elbúcsúzni.

Én biztos nem bírnám eltitkolni, ha akarnám sem... Olyan érzékeny lélek vagyok, hogy csak bőgnék és bőgnék! Elmondanám nekik, joguk van ahhoz, hogy tisztességesen elbúcsúzzanak tőlem, elengedjenek, feldolgozzák időben.

Két szerettem halt meg már hirtelen, senkinek sem kívánom azt az érzést, hogy "bármit megadnék, ha láthattam volna még előtte, átölelhettem volna".

Elmondanám,mert sokat tudnak segiteni.

Rokon férfinak mondták az orvosok,hogy maximum 2 hónap,kezdjen el gondolkodni a feleségével a halálához kapcsolódó dolgokon.Nevéről mindent átirattak,családnak nem szóltak,véletlen derült ki 1 hónap múlva.

föld alól is elő lett keritve minden gyógyuláshoz kapcsolódó ismerős ismerőse,még nem engedélyezett gyógyszerek,külföldön is csak kisérleti stádiumban levők.

2 hitellel megterhelt ház,sokmillió minusz ,3 éves hercehurca,ma már gyógyultnak nyilvánitották.