Nálatok szokott probléma lenni az, , fa a férjetek korán megy dolgozni és későn jön haza? Már nem tud annyit törődni veletek?

Mi a barátommal csak 7végén találkoztunk, de akkor végig együtt voltunk. És most már azt mondom, így szakítás után, hogy ez is sok volt.

Túlzottan is bújtuk egymás seggét. (főleg én az övét)

Az biztos, hogy ez inkább a nőknél szokott gond lenni.

Szóval így visszagondolva, abszolút nem zavarna, ha ez lenne a felállás a párkapcsolatomban, házasságomban.

Nem, nalunk nem problema. Termeszetesen hianyzik sokszor, jol esik amikor hazaer, de tudjuk mindannyian, hogy jo munkaja van, megeri csinalni. Reggel fel nyolc korul indul, nyolc korul er haza este.

Reggel egy orat velunk van, este fel orat, majd altatja a gyerekeket, pihen veluk kicsit, utana egy-masfel orank van kettesben es alszunk. Penteken jo sokaig ebren vagyunk, a hetvegen meg nagyreszt teljesen egyutt az egesz csalad.

Legalabb megeri csinalni.

Őszintén nekem probléma.

Amíg egy gyerekünk volt, annyira fel sem tűnt, de most fél éves a kicsi.

A férjem reggel akkor indul, amikor mi még alszunk, és van hogy csak 8 körül ér haza. Egész nap egyedül vagyok a két gyerekkel, megyünk sétálni meg ugye a háztartás, de igazából unom. Este fürdetés, arra azért hazaér, utána még mi is fürdünk és alvás. Nekem ez kevés, hogy napi 1,5 órát vagyunk együtt, abban is fürdetünk, etetünk, zuhanyzunk. Nem erre vágytam, amikor férjhez mentem, ez az igazság.

Persze, tudom, értünk dolgozik, de így nagyon rossz, hogy minden gonddal egyedül maradok. És ez tök más,mint akinek a férje délután 5kor hazaér. Ha a férjem hazaérne ilyen időben, a fenekem csapkodnám örömömben a földhöz. A fiunk 2 éves, egész nap kérdezgeti,hogy 'apa?apa?' nekem meg a szivem szakad meg, hogy kicsim, apa dolgozik, de siet haza. Mert hiányzik a gyereknek, hiányzik nekem, nem élet ez így. Annyit nem ér az a pénz, hogy így kelljen egymás mellett élnünk. Mert így csak vegetálunk.

Negyedik valaszolo vagyok. Mi masfel evig voltunk kulon kulfoldi munka miatt ugy, hogy kb harom havonta talalkoztunk egy-egy hetre es osszesen ketszer harom hetet toltottunk egyutt ezalatt.

Kb tonkre ment a hazassagunk, mert en ezt nem akartam, nem birtam, a gyerekek is kinlodtak, egy kozosen toltott szulinap sem volt. Olyan szinten eltavolodtunk egymastol, hogy a napi telefonos kommunikacio kb semmi sem volt, kozhelyekben beszelgettunk, a ferjemnek meg szeretoje is lett, nekem kb csak azert nem, mert ugye en voltam a gyerekekkel es en jobban lattam meg hogy egyben a csalad, van miert kuzdeni es lehet jovonk egyutt.

A lenyeg: azota ismet egyben vagyunk, minden tokeletes es ennyi nelkulozes es ekkora probatetel utan en tenyleg nem tudok szomorkodni amiatt, hogy hetkoznapokon csak ket-harom oracskat vagyunk egyutt, a gyerekekkel a ferjem pedig kb csak egy-masfel orat talalkozik.

Minden nap latjuk egymast, a hetvegenk egyutt telik nagyreszt, amikor egyutt vagyunk, akkor csak egymassal, csak a csaladdal foglalkozunk.

Ez az allapot kb olyan nekunk, mint egy alom ahhoz a masfel evhez kepest.

Ezert mondom nektek, hogy probaljatok meg pozitivan nezni a dolgokat es ne szomorkodjatok a hosszu munkanapok miatt, mert sajnos lehetne sokkal rosszabb is.