Valami megoldás? Meddig küzdjek még? Többi lent.
4 hónapos a fiúnk, a terhesség előtt minden rendben volt velünk. Nem terveztük a picit, gyógyszer mellett jött, de úgy gondoltuk, hogy az anyagiak megengedhetjük, a szerelmünk elég erős, miért ne..
Na azóta minden a feje tetejére állt. Amíg nem látszott rajtam a terhesség, még minden oké volt.. De jött a gömbölyödő pocak, nagyobb comb, fenék, csíkok és egyéb átalakulások és itt olyan szinten lecsökkent a szex, hogy a 9 hónap alatt kb 6szor szexeltünk vagy még annyi sem, még akkor sem volt hajlandó lefeküdni velem, amikor már a szülnöm kellett volna(40. hetesen), vagy befektetnek a kórházba(persze kórház lett a vége.).
Imádom a fiam és a férjem is, nekem Ők az elsők, neki viszont a lovai, földjeink és minden más mi csak az utolsók lehetünk a sorban, kivéve ha dicsekedni kell, mert akkor "mintaapa és mintaférj"!
Akárhányszor szexelni szeretnék, "fáradt". Amikor történt egy kis változás a szexben, akkor benyögte, hogy unalmas volt, csak nem akart megbántani. Viszont, az "újítás" óta sem volt semmi köztünk, már 3 hete, pedig állította, hogy ez hiányzott.. De ha én unok valamit változtatok és nem a másikra várok, szerintem..
Eléggé el vagyok keseredve, hogy mi történhetett velünk, mert tényleg csak bántani tud, egy kedves szava nincs hozzám. Ha megkérdezem, hogy mi a baj, "semmi, ilyen időszak van az életében, már volt ilyen, majd elmúlik, de szeret.."
Oké, megértem és tényleg mindenben támogatom.. Egy tökéletes pár lovat akart, megkapta, egy új kantár egy új hám kellett, megkapta, új hintó, hát mi az nekünk, megkapta, mindent csak ki kell válasszon és már az övé is, oké, ő dolgozik meg a pénzért, de én még mindig kismamafarmerben járok pedig nem állunk kicsit sem rosszul anyagilag.
Mivel ennyire hátat fordít csak a barátnőimre támaszkodhatok. Aztán egyik délelőtt bejelentkeztem facebook-ra, úgy felejtettem a gépet, a fiammal és a háztartással foglalkoztam, amikor hallom, hogy írt valaki.. Egy régi férfi ismerősöm. Neki is kiöntöttem a lelkem, mire közölte, hogy ha ilyen gondok vannak, ő szívesen szexel velem. Én nem akarok tőle semmit és ezt neki is mondtam, inkább elköszöntem. Aztán utána többször hagyott szép, aranyos üzeneteket, de én megmondtam neki, hogy hiába minden erőfeszítése, én szeretem a férjem, de nagyon jól esett a törődés.
Kicsit gondolkoztam is az ajánlatán de aztán mindig eszembe jutott a férjem és a fiam, meg hát nem lenne bőr a pofámon utána a férjem elé állni..
Tegnap este jött a férjem részéről az újabb elutasítás de olyan bunkó stílusban, hogy sírva a fejéhez vágtam, hogy "nem baj ha neked nem kellek, majd kellek másnak, van jelentkező is.."
Tudom, nem kellett volna, sőt, gyerekes volt, de megpróbáltam vele érzékeltetni, nekem ez mennyire fáj.. Azóta nem beszélünk, mert én "átgázoltam rajta", amiben igaza is van, de én ezt minden nap megkapom és nagyon belefáradtam.
Szerintetek most mi lesz? Nem akarom elhagyni sem elveszíteni, de szeretném ha végre észrevenné magát és változna.
Mit tegyek? Segítsen valaki..
Állítólag ma megbeszélünk mindent, de minden nap csak megígéri.. Mit mondjak hogy helyrehozzam? És mit tegyek, hogy ő is tenni akarjon a változásért?
Jesszusom... És ha te nem tudod kifizetni a babának szükséges dolgokat, akkor a 4 hónapos fiad nélkülözik, mert ő éppen a sokadik lovat akarja megvenni?? Szerinted jól van ez így?? Mi az, hogy a pelusba néha beszáll?? Agyam eldobom..
Figyelj, ez így nagyon nincs jól! A maradék is közös! Ezt beszéld meg vele, de nagyon sürgősen..
A baba érkezése utáni 1 év nagyon nehéz a párkapcsolatban. Eddig volt egy megszokott életetek, amibe belecsöppent egy gyerek, amire ő marhára nem volt felkészülve. Otthon vagy a gyerekkel, agyalsz, miközben ő próbál úgy élni,mint eddig. Nehéz elfogadni szerintem neki, hogy most már nem csak nő vagy, hanem anya is egyben. A gyerekkel egyelőre nem tudja, hogy mit kezdjen. Nálatok úgy tűnik a férjed libidója csökkent szülés után, nem pedig a tied.
Rég nem látott, férfi ismerősöknek meg nem kell kiönteni a családi szennyest, mert nem rá tartozik, és felhívás keringőre. Visszafogytál már az eredeti ruháidba? Ha igen, akkor van mit felvenned, nem kell a kismama gatya. Ha meg nem, akkor menj el a gyerekkel és a barátnőiddel nadrágot venni.
Nem ülsz túl sokat egyedül otthon? Ne értsd félre, de nekem az jön le, hogy alig várod, hogy a férjed hazaérjen, mert túl sok időt töltesz otthon, egyedül a gyerekkel. Nem tudom, hogy így van-e.
Adj időt magatoknak, ne nyaggasd. Nálunk ez működött, bár mindkét gyerek tervezett volt, és a párom sokat foglalkozik velük születésük óta.De az első év így is nehéz volt.
Most lehet, hogy úgy tűnik, hogy a férjed pártját fogom, de nem. Próbál azokba a dolgokba kapaszkodni, ami már a gyerek érkezése előtt is fontos volt, mert nem tudja hogyan kezelje a "boldog család" szituációt.
Nem nélkülöz a fiam, mert ha nekem már nincs ad, de csak a gyerekre, vagy inkább megveszi neki..
Nem unatkozom a fiam mellett cseppet sem. Ha alszik takarítok, főzök, tornázok.
akkor most hamarabb fog elfogyni a pénz,mert menj és vegyél csinos ruhákat,majd ad ő pénzt vagy megveszi ami kell a gyerekre
hidd el,meg fogja érni az a párezer forint uj ruhákra
és nem bántáskép,,de a tornába is huzz bele,83 kiló sok
Tornázz! De ne csak a férjedért, hanem magadért is! Illetve amit kapsz pénzt költsd magadra, vegyél csinos ruhákat, fehérneműket, amikre szükséged van és utána majd a férjed szépen kifizeti a babának valókat. Aztán ha számon kér, akkor megmondod neki, hogy szükséged volt újra ruhákra, mert a régiek most még(!) nem jók rád. Ha azt mondod, hogy nem nélkülöz a fiad, akkor úgyis ki fogja fizetni. Ilyen egyszerű. És ez nem önzőség, hogy nem a fiadra költesz, hiszen úgyis meg fogja kapni. Ha te a férjedtől nem kapsz pénzt, akkor nincs más mód..
És továbbra is azt mondom, hogy ez a pénzes dolog így nagyon nem jó és meg kéne beszélnetek. Pont egy ilyen vásárlás után szerintem. Megmondhatod neki, ha számonkér, hogy azért nem a gyereknek vettél most először, mert ő a gyerekre kifizeti a dolgokat, rád viszont nem hajlandó költeni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!