Tudnátok segíteni? Valami tanács, tapasztalat? (vigyázat! Hosszú! )

Eljött az ideje, hogy kiírjam magamból a dolgokat. Pszichológushoz nem szeretnék menni, mert egy sztks beszélgetésnek semmi értelme, pénzem meg nincs egy normálisra.

Szóval. Lassan 19 éves lány vagyok és úgy érzem, hogy minden rossz. A bajok elég régre visszanyúlnak, sosem voltam kiegyensúlyozott. Közel nyolc hónapja kaptam rá lehetőséget. Barátom lett, akivel azóta is imádjuk egymást. A gond csak az, hogy anyukám és szülei teljesen a fiú ellen voltak. Kényszerítettek minden eszközzel, hogy szakítsunk. Barátom közben kiment Angliába, mert már megismerkedésünk előtt megvolt a repülőjegye. Túléltük azt a négy hónapot és minden rendben van köztünk. De közben olyan korszakot éltünk meg amit soha nem fogunk elfelejteni. A családom kiszekálta a lelkemet. Koholt hülyeségek miatt utálták őt, olyanok miatt, amiket később igazoltam is, hogy nem tehet róla. Félreismerték és én ittam meg a levét. Ellehetetlenítették, hogy tartsuk a kapcsolatot. Titkolózni kellett...stb. Kitartottam barátom mellett, még akkor is ha teljesen tönkretettek. A gyomrom kétszer kikészült stressz miatt, gyógyszert is kaptam rá, de anyám faarccal csak az érettségire fogta. Barátom hazajövetelekor, robbantottam a dolgokat és megmondtam, hogy ha engednek ha nem, bemegyek hozzá Pestre. Ehhez tudni kell, hogy Budapesttől nem messze lakom, kb 50 perc mire beérek. Nyilván nem rögtön támadólag kijelentettem ezt, hanem másfél héttel előtte felvezettem anyámnak a témát, hogy hazajön a barátom és majd találkoznék vele. Eljött a napja és egy órára akart elengedni itt helyben (falu->semmit nem lehet csinálni, az egyetlen értelmes hely, egy cukrászda is bezárt). Győzködtem és amikor láttam, hogy hajthatatlan, akkor a sarkamra álltam. Azóta még rosszabb lett a helyzet. Egy hónap kellett mire lecsillapodtak valamennyire a kedélyek. Anyai nagyszüleim a legrosszabbak. Imádtam őket, a mindeneim voltak, de pont nagymamám fúrta a legjobban barátomat. Mára eljutottunk odáig, hogy kvázi kitagadott, és azt mondta, hogy neki már csak egy unokája van (nővérem). Sőt, még a 18.-ik szülinapi ajándékomat is visszakövetelte. Az írásbeli érettségimet egy az egyben elrontottam, köszönhető az idegességnek, amitől nem fogott a fejem szinte semennyire.

Volt több tízezer forintom, ami még örökség volt dédimtől aki két éve meghalt. Anyám lefölözte, gondolom azért, hogyne tudjak elköltözni. Hivatkozott arra, hogy oltás kell (más téma, nem is érdekes). Az oltásból nem lett semmi, de a pénz nála maradt.

Apámról még nem beszéltem. Hosszú éveken keresztül ő volt a közellenség. Családomnak (anyám, nagyanyám) legnagyobb hátránya, hogy észrevétlenül úgy tudnak befolyásolni, hogy minden önálló gondolatod elvész. Ez nálam sosem működött 100%-osan, talán ezért is bántak velem máshogy, mint nővéremmel, aki elhitt mindent. Szóval elhittem, hogy apám a rossz, felvettem anyám nevét stb. De ugye fordult a kocka. Apám volt az egyetlen aki kiállt mellettem és segít. Ő már több mint 10 éve viseli a folyamatos megalázásokat és az "elnyomást",ugyanis anyám az úr a háznál, attól függetlenül, hogy apám keresi a pénzt. Régóta el akart válni édesapám, de sosem volt hozzá bátorsága. Most van hozzá a legközelebb. Biztatom óvatosan, hogy lépjen és akkor megoldódnának a gondjaink. De nem úgy tűnik aki képes lenne ezt meglépni.

Elköltözésre nekem két lehetőségem van: vagy helyi kollégiumba, aminek a hátránya az, hogy a szülői háztól nem kerülök sokkal messzebb, de legalább önálló életemet élhetném, apám anyagi támogatásával ("önálló"...), de egyetemre Pestre fogok menni szóval nem a legjobb megoldás. Vagy mehetnék albérletbe, ami legalább tízezerrel drágább mint a helyi kolesz, de ha dolgoznék akkor nem lenne gond, és ezt ugye már lehet Pesten. Barátomnál nem tudok lakni, kicsi a lakásuk, de nem is szeretnék. Nem tudom, hogy mennyire érdemes arra várnom, hogy apám meglépi a költözést. Nem tudom, hogy meddig várjak az egyéni elszabadulással. Július, augusztus? Nem érzem úgy, hogy ki tudnám bírni augusztus- szeptemberig. Alvászavaraim vannak, állandó feszültség és idegesség, állandó sírási kényszer. Félek, hogy rámegy a kapcsolatom erre, habár barátom mindenben mellettem van és támogat. Ami még a legrosszabb, hogy volt néhány dolog ami eltűnt itthon. Anyukámnak kulcsa, sétabot, némi pénz, oltás...és ezek rám meg apámra lettek fogva. De közben apámnak is eltűnt pl az autó kulcsa, nekem eltűnt bankkártyám, lakáskulcsom, naplóm (!!!)... És mivel ránk van fogva, ezért pl anyám zárja a saját hálószobáját, nővérem is, meg egy dolgozót, amiben ők ketten szokták tenni a dolgukat. Nővérem teljesen az anyai ág mellett van, nem segít, nem csinál semmit, csak gerjeszt néha veszekedést.

Kiborító ami itthon megy. Nem tudok koncentrálni, nem tudok vidám lenni. Nincsen pénzem, nincsen hobbim, még csak azt sem tudom, hogy mivel szeretnék felnőttebb koromban foglalkozni.

Ha valaki volt hasonló helyzetben, vagy valami jó ötlete akad, kérlek írjátok le. A költözéssel kapcsolatban is várnék tanácsokat.

Köszönöm!