Más hogy érez a halott szüleivel kapcsolatban? Normális hogy csak néha hiányzik?

az én anyukám már 18 éve meghalt, és hogy őszinte legyek, nem tudom úgy elképzelni az életemet, hogy Ő is a része..persze sokszor elgondolkodom, mi lenne ha...

Ami 2 éve meghalt Nagyimat illeti, hát ugyan én is ritkán sírok, de iszonyuan hiányzik. Ő volt a szivem csücske és persze fordítva is:) :(

23l

Apám 7 évvel ezelőtt halt meg. Szerencsére anya él és virul! :)

Viszont nekem fater egyáltalán nem hiányzik, annak ellenére, h a szüleim együtt éltek, nagyon nem volt jó a kapcsolatunk, ráadásul egy rettentő rossz természetű ember volt (tudom, csúnya dolog ilyet mondani).

Közvetlen miután megtörtént a dolog, akkor piszok rossz érzés volt, de pl sírni már akkor sem tudtam. Később rájöttem, h a rossz érzés a bűntudat miatt volt, a bűntudat pedig abból fakadt, h egyszerűen nem fájt eléggé.

És a mai napig szemétnek érzem magam, mert egyszerűen nem érint meg különösebben.

Szóval szerintem már az is tök normális, ha néha hiányzik. Idővel egyébként is halványulnak ezek a sebek, és teljesen egészséges, hogy nem a nap minden percében ezen őrlődsz.

21/L

Apám másfél éve halt meg, szintén önpusztító alkoholista volt, és őt is a szíve vitte el. Amíg élt, megkeserítette az életemet, amikor részeg volt (minden este), mindg agresszív volt, mindenért megvert. Rossz volt a kapcsolatunk.

És én sem tudtam sírni, amikor meghalt, csak napokig néztem magam elé, talán fel sem fogtam.

Az a helyzet, hogy megvagyok nélküle, gyorsan felálltam a kezdeti sokk után, mégis amikor meglátok egy hozzá hasonló embert, vagy használati tárgyát pl. a biciklijét, akkor elszorul a szívem.