Mit tegyek? Gond van a szuleimmel!

Hány éves vagy? Azért kérdem, hogy komolyan vesznek már, mint egy felnőttet.?

Ha megkéred, hogy üljünk már le együtt egy kicsit beszélgetni, akkor megteszik?

Ha ez összejött, akkor vesd fel nekik, hogy tudom, hogy távollétemben sokat veszekedtek, azt is, hogy én nem tudom megoldani a problémátokat. Viszont ez engem nagyon bánt, fáj nekem. Most itt a lehetőség, próbáljátok megbeszélni az okát, (ha úgy szeretnék, hagyd őket kettesben) lehet, hogy csak egy félreértésből adódik.

Egy próbát megér, hisz nincs veszítenivalója egyikőtöknek sem.

Egy biztos: Nem Te!

A gyerekek sosem hibásak, ha a szüleik összevesznek. Ha elválnak, azért sem. Nem is szabad beleavatkozniuk. Mert ők kicsik a szüleikhez képest. Bármit is tegyenek azok, az "nem a kicsik dolga". Abból mindig csak több baj és gond születik, mint jó, ha a gyerek akarja megmondani, mit tegyenek a szülei. Ilyen csak a hülye idealizált filmekben van. (Tudod, ahol a házassággal ér véget a film, a mindennapok már nem tartoznak a történethez.) ;o)

Elég nehéz ezt elfogadni, magam elvált szülők gyereke vagyok, és sajnos én is az elváltak táborát gazdagítom, bár ezt nem én akartam, nem én kezdeményeztem. Mégis a fiamnak csak annyit tudok mondani: Nem Te tehetsz róla, Téged mindketten nagyon szeretünk.

Az, hogy a szülők nem tudnak együtt élni, lehet az egyikük, bár legtöbbször mindkettőjük "hibája". Azért az idézőjel, mert nem hiba ez, megpróbálták és nem sikerült. Nem minden történet Happy End. Ez nem jelenti azt, hogy nem is kell megpróbálni. Kell. És ha nem sikerül, tanulni kell belőle.

Ha innen nézed, és a szüleid mégis kibékülnek, együtt maradnak, és szép életetek lesz, akkor az egy kész főnyeremény. Hiszen lehet, hogy csak valami külső körülmény okozza a feszültséget, ami idővel elmúlik, és csak addig kell valahogy kihúzni. Ha pedig annyira rossz lesz a helyzet, hogy már jobb nekik külön, mint együtt, azt is el kell fogadni sajnos. Az élet néha ilyen. (Elég sokszor.)

Fel a fejjel!