Igazam van, vagy nem vagyok elég toleráns?

Anyámmal lenne kapcsolatban a dolog...

Egyszerűen nem tudom elviselni!

Nem tudom, hogy miért csinálja azt, amit csinál, de azt tudom, hogy kikészít!

Ha találkozom vele, kb. 1 hét kell, hogy újra összeszedjem magam.

Egyszerűen állandóan korhol, találkozunk, és képes órákig mondani, hogy mit kellene csinálnom, mennyire rosszul csinálok mindent, miben kellene változnom, hogy csináljam a dolgaimat, stb...

Folyton ilyenekkel jön, hogy "Elintézted már?" "Ezt megcsináltad már?" "Ez hogy lesz?", hiába mondom, hogy az én életem az én dolgom, folyton ezt hallom!

"Ne így hordd a hajad, ne ezt vedd fel, gombold be a pulcsid, vedd le a sálad, vedd fel a sálad, vastagon öltöztél, vékonyan öltöztél, ne tedd ide, ne tedd oda, ne ülj ide, ne úgy ülj, kinn hagytad már megint a bögrét, stb..."

Hazamegyek egy fél napra, és egész idő alatt ez van!

Órákig képes kioktatni, és korholni, megállás nélkül.

Egy dolgot elmond, azt hiszem, befejezte, egy kis szünet, és kezdi UGYANAZT elölről.

"Csak azért figyelmeztetlek, arra, hogy így csináld, mert jót akarok, tehát majd úgy csináld, hogy...", és megint elmondja.

Ugyanazt elmondja 3-szor is, nekem meg ott kell ülnöm, és hallgatni, mert, ha nem hallgatom, akkor üvölt, hogy hálátlan vagyok.

Ha felhív, akkor is ez van, ha hazamegyek, akkor is, állandóan kioktat, állandóan szekál, soha nem tud semmi jót mondani, csak a rosszat.

Folyton korrigál valamit rajtam, a viselkedésemen, a beszédemen, a ruhámon, mindig igazít valamit rajtam, akár az utcán is, hangosan, ordítva beszél, és úgy rángatja meg mondjuk a felsőm szélét, hogy "Igazítsd meg az ingedet, ki van a melltartód pántja" ordítva mondja a főutcán, aztán odakap a felsőmhöz, és úgy igazgatja meg a ruhámat, mint egy óvodásnak.

Engem mióta felnőtt vagyok, soha nem dicsért meg, csak "oktatott".

Vagy engem piszkál, vagy magát sajnáltatja, hogy mennyire magányos, és elhanyagolt, vagy arról panaszkodik, hogy nincs pénze.

Persze ez is az én hibám, és testvéremé, mert ugye mi vagyunk, akik elhanyagolják, és mi vagyunk azok, akik nem adunk neki elég pénzt.

A betegségeit sorolja vég nélkül, és azt szokta mondani, hogy ő annyira magányos, hogy egyszer majd magányosan meghal, és mi majd csak akkor találunk rá, ha már elkezdett rohadni, mint hulla.

"De, nem baj, nem számít!"

Ha ad valamit, kaját, vagy bármit, azt biztos, hogy vagy felhánytorgatja utána, vagy valakitől visszahallom, hogy ő mennyit költött a gyerekeire, főzött, neki meg nem maradt pénze.

Minek menjek haza?

Azért, hogy ezt hallgassam?

Ha hazamegyek sz.ar vagyok, ha nem megyek haza, akkor is.

Mindenképpen egy pocsék ember vagyok a szemében.

Mondjuk nem csak én, testvérem is, de ő keményebb jellem, mint én, nem veszi annyira a szívére a dolgokat, engem viszont ez kikészít.

Férje nincs, mert elváltak, apám azt hiszem, ki nem állhatja, már új felesége van, úgyhogy nincs más, akit szekálhatna, csak mi a gyerekei.

Mondtam neki, hogy "Anya már felnőttek vagyunk, nem kell irányítás, miért nem foglalod el magad?"

Azt mondta, hogy őt nem érdekli semmi más, csak a gyerekei, és neki nem idegen emberek kellenek az életébe, hanem a gyerekei, de mi ugye őt elhanyagoljuk, és ő nem így képzelte az anyaságot, pedig mindet megtett értünk, és csak nekünk élt.

Nem tudom, mit mondjak erre?

Én nem kértem ezt tőle soha!

Miért csinálja ezt?

Mi a célja ezzel?

Ha az, hogy addig korhol, amíg haza nem járunk gyakrabban, akkor rosszul számít, mert pont azért nem megyünk haza, csak kéthetente, mert amikor gyakrabban hazamentünk, akkor is ezt csinálta, plusz, állandóan pletykált a hátunk mögött, hogy mi mindig hazamászkálunk, és ez neki mekkora költség, mert otthon eszünk, és "kiesszük a vagyonából", pénzt meg nem adunk a kajába.

Ezt azért tudom, mert nagynéném felhívott, hogy legyek szíves anyámnak pénzt adni, ha otthon eszek, mert én nem tudom, hogy ez mekkora költség neki, de ő tudja, mert anyám tele van panasszal.

Most már tényleg nem tudom, hogy mit tegyek!

Szoktam neki pénzt adni, pár tízezer forintot, de az sem elég soha, mert 1 hét múlva már nincs belőle semmi, és ugyanúgy panaszkodik, ahogy azelőtt.

És, ha nem a pénzzel szekál, akkor szekál mással.

Amúgy le van százalékolva, de van mellette munkája, tehát szó nincs róla, hogy éhen akarna halni.

Mit gondoltok, miért csinálja ezt?

Mi lehet a célja ennek az eszement viselkedésnek?

És én mit tegyek, mert úgy érzem, nem tudom ezt tovább elviselni!

Testvérem annyira utálja már, hogy nem is tud vele normálisan beszélni.

Én próbálok, de nekem is egyre nehezebb!

Kérlek, aki tudja, fejtse már ki, hogy mi ez az egész, vagy miért viselkedik így?

Valamit akar ő, csak nem tudom, hogy mit!

Köszönöm a segítséget előre is!

24/L