Olvastam itt egy lakáskulcsos kérdést, és érdekelne a vélemény (? )
Arról volt szó, hogy a kérdezőt kiverte a víz, hogy az anyós bejár majd az új lakásukba, mert a barátja kulcsot akar adni az anyjának. Nagyon sok felháborodott komment jött, hogy igen milyen az már ha másnak is van kulcsa stb stb stb.
Az én szitum az, hogy a testvérem és (a most már volt) párja lakásához volt kulcsom, a hátsó ajtóhoz. Tesóm adta, és bele se gondoltam, hogy ez probléma lehet. Lehet az exe is bajnak látta? Mondjuk már szakítottak, szóval a probléma nem aktuális, de azért érdekelne, hogy ez a "de rossz lenne ha az anyós bemehetne bármikor" dolog csak az anyósra igaz? Mondjuk sose mentem anélkül, hogy ne szóltam volna, és a hátsó ajtót csak akkor használtam, ha későn érkeztem meg mert mondjuk találkoztam valakivel :)
Attól függ, milyen az az ember, aki kulcsot kapott. Én sem örülnék, ha anyósomnak lenne, mert tuti, hogy akkor rendszeresen bejárna és intézkedne. Az első látogatása olyan volt, hogy péntek délután jött, benézett a fürdőbe, és közölte, hogy akkor most ő ezt a kádat kisikálja, mert koszos. Azt hittem, padlót fogok. Hetente takarítom a kádat, szombaton. Amikor nincs se munka, se egyetem. Tény, hogy pénteken már egy hetes volt. Az is tény, hogy ő naponta kimossa az övékét. Hát majd ha negyvenévesen sikerül nyugdíjba mennem, akkor valószínűleg én is ezt fogom csinálni unalmamban. De addig nem.
A párom felvetette, hogy adjunk neki kulcsot, de ahogy ez eszembe jutott, mondtam, hogy kizárt. Tuti hogy ha szabadon bejárhatna, akkor folyton rendezkedne. Szerencsére a párom is megértette.
De például egy barátnőnknek adtunk. Nem volt hova mennie a barátjával, hogy kettesben lehessenek. Megegyeztünk, hogy amikor mi nem vagyunk itthon, jöhetnek nyugodtan. De ők sosem álltak neki rendet rakni :)
Mi megbeszéltük hogy kulcs csak kettőnknek lesz párommal,mi lakunk itt,mindenki más vendég,akkor is ha az anyukája van hogy heti 3 délután itt van.
De vendég,és nekem ne kezdjen el rendezkedni,takaritani,beleszolni mit hogy csinálok (volt rá példa,páromhoz ment,én késbb értem hza,erre a hálószobában takaritott.akkora hisztit csaptam hogy kb poharat és innivalót is mi adunk neki,nem veszi ki)
Páromnak van kulcsa a szüli házához,nála maradt,és szokott járni oda,de ő oda is hazamegy.Én nem megyek hivatlanul.
Emberfüggő.
Az én anyósom bejárkálna, de más rokonunk nem. Szóval azért, mert lehet baj adtunk másnak kulcsot, de nem anyósnak.
Én is elgondolkoztam, és arra jutottam, hogy jelenlegi párom édesanyjánál nem zavarna. Ha ő lesz az anyósom, akkor nagyon szerencsés vagyok, mert egy tündéri, aranyos, imádni való nőről van szó. Feltétel nélkül elfogadott és szeret, és érezteti velem azt, hogy ha oda megyek hozzájuk, akkor "otthon" vagyok.
Exem anyjától a hideg kirázott, nagyon tenyérbemászó stílusa volt, gyűlöltem, és ő is engem. Elvettem a pici fiacskáját, ez volt az alaphang, és innentől kezdve bármit tettem, utált. Egy idő után én is őt, mert úgy döntöttem, hogy nem gyötröm magam azzal, hogy megszerettessem magam egy házisárkánnyal. Ha ő lett volna az anyósom, akkor biztos, hogy nem kapott volna kulcsot.
Nem mindenkire igaz ez. A testvéremnek én is adnék kulcsot, mert ő nem élne vissza ezzel a helyzettel mint anyós tette. Anyósnak van kulcsa, de már ki lett oktatva és nem jár be a kezdeti bejárások és ilyen-olyan elvitelek után.
Esete válogatja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!