Akarja, hogy dolgozzak, de külföldre nem enged ki. Most akkor mégis mi a jó neki?
Figyelt kérdés
Fél éve megszűnt a munkám, egy kisboltban dolgoztam. Fiatal vagyok, 21 éves, kényszerből kellett dolgoznom, hogy a szüleimet támogassam anyagilag. De nem is ez a lényeg. A barátommal 1 éve élünk együtt, ő tart most el. Nem találok munkát, vagyis lenne, egy gyárban, 60 ezer ft-ért. És van egy lehetőségem. Lengyelországban dolgozik egy rokonom, pincérkedik egy szállodában. Tud nekem munkát, szobalány lennék, a fizetés kb havi 300 ezer lenne. De barátom nem enged ki. Pedig úgy terveztem, hogy kimegyek dolgozni, közben neki is keresnék munkát, mert minden vágya valami külföldi munka. Erre meg azt mondja, hogy csak ketten mehetünk ki, egyedül nem mehetek. Ez a lehetőségem nem lesz sokáig, mert nem tudja a rokonom évekig tartogatni nekem azt a helyet. Engem iszonyatosan zavar, hogy ő tart el, de ő halál nyugodt, és úgy van vele, amíg nem találunk olyan munkahelyet, ahova egyszerre mehetünk, addig melózzak egy gyárban. Amikor itt van ez a lehetőség. Azért nem mindegy, hogy 60ezer, vagy 300 ezer. Már komolyan azon agyalok, hogy elhagyom. Mit tennétek a helyemben?2012. ápr. 24. 13:14
1/25 anonim válasza:
Olyan nincs, hogy nem enged, max ő nem akarja s szakítás lessz a vége. De ha fontos akkor menj, s próbáld őt is meggyőzni de ne korlátozzon. 1éves kapcsolat épp, hogy komolyabbra kezd válni s mivel fiatal vagy nem biztos, hogy melette fogod az életed is leélni. Ne szalaszd el a lehetőséget.
2/25 anonim válasza:
Jaj, ez már nem jól indul. Mi az, hogy egyedül nem mehetsz, meg hogy nem enged?
18 éves korom után a szüleim se mondhattak nekem ilyet, nem hogy a párom.
Mi az, hogy bekorlátoz? Max. megkérni van joga, hogy maradj!
3/25 anonim válasza:
Hát menjen ki veled együtt. Ha van egy kis spórolt pénzetek..illetve neki van, akkor menjetek ki együtt. Te dolgozni kezdesz szobalányként és ő is hipp hopp találni fog valami hasonló munkát. Aztán ha valami normális munkát szeretne(úgy értem szakmájában elhelyezkedni), akkor állásinterjúkra jár közben. Szerintem mindketten ki tudnátok menni.
4/25 A kérdező kommentje:
Lehet kicsit durván fogalmaztam. Nem tiltja, de hogy is mondjam...van az a lelki terror féleség. Könnyes szemmel mondja, hogy ne menjek, maradjak itthon, és inkább nem dolgozzak itthon se, csak maradjak.
2012. ápr. 24. 13:22
5/25 A kérdező kommentje:
"ne dolgozzak"
2012. ápr. 24. 13:22
6/25 anonim válasza:
Olyan nincs hogy nem enged, ha akarok menni akkor megyek, hogy utána mit csinál az ő gondja, elhagy elhagy, te ne hagyd el várd meg mi lesz. Majd örül a búrája ha neki is találsz munkát addig meg had puffogjon, meg amúgy is, mi az hogy nem engedi? talán kiköt egy karóhoz? nevetséges.
7/25 anonim válasza:
Ja és egyébként biztos elfogadnám az állást.. Vele vagy nélküle.. Ha ilyenben korlátozni akar, vagy nem bír ki egy hónapot, akkor igen csak csalódnék benne.
8/25 anonim válasza:
Utolsó vagyok, tényleg kicsit durván fogalmaztál....lehet érzékeny típus, ha könnyes szemmel mondja akkor szerethet, nem lehet csak úgy sírni...meg kéne beszélnetek hogy hosszú távon megéri az a kis különlét amíg be nem indul, hisz utána jó lesz, had ne kelljen már egy gyárban melóznod 60-ért. mondom én aki gyárban melózom de nettó 140-ért. 60-ért nem güriznék.
10/25 anonim válasza:
Én már nem vagyok fiatal, és a mai eszemmel sem engedném, hogy korlátozzon, a te korodban pedig még úgy sem engedtem volna. Nem jó megoldás, hogy ő tart el. Ha ez hosszú távon így marad, még inkább zsarolni fog, teljesen kiszolgáltatott leszel. Talán nem bízik benned? Vagy saját magában, hogy nem bírja ki egyedül és rögtön új barátnőt fog magának? Uccu neki, fakereszt, ha nem tetszik elmehet. Te még nagyon fiatal vagy, nem lehetsz kiszolgáltatott senkinek. Igenis vállald el az állást. Ha a kapcsolatotok túléli, az nagyon jó, de ha nem, úgysem működne sokági. Fel a fejjel! Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!