Mi a véleményetek egy olyan emberről, aki nem jár társaságba, csak ritkán, és hogy ha el is megy, alig akar megszólalni, ha kérdik, néha nem is válaszol?

A férjem pont ilyen.

Alig lehet elrángatni valahova, ha kérdezik válaszolde közben figyel, és utólag serül ki, hogy mindent látott/hallott amit mások is, megvan a véleménye, de nem pazarolja a szót.

Én nyüzsgősebb vagyok, kiegészítjük egymást.

A véleményem az, hogy ennyi az igénye, nem formálták gyerekkorában, de lehet hogy 'gyárilag' ilyen, nem is lehetett volna.

Nem társaságban beszédes az ember hanem közösségben.

Ha társaságban nem különösebben jelenlevő az ember, nem az ő közössége.

Csak azért, mert egy helyen van több ember az nem közösség mindenkinek.

Másrészt az sem mindegy, hogy alkalmilag nem aktív valaki egy bizonyos társaságban vagy soha, mert az pusztán hangulati dolog.

Annak függvényében érti ezt meg valaki, hogy milyen mértékben került hasonló helyzetbe...a másik oldalról is.

Sokminden oka lehet hogy ilyen, nekem is van hogy nagyobb társaságban csak elvagyok csendben, és jó hallgatni másokat, vagy szimplán nem érzem úgy hogy hozzá kéne fűznöm valamit a beszélgetéshez....picit zárkózottabb, antiszociális viselkedés, de el kell fogadni.

Nekem pl ha van kedvem elmegyek, ha nincs kedvem nem megyek, és utálom azt mikor jönnek sajnálkozva h "jajj szegény gyerek, hívjuk már el, ne legyen otthon egyedül", és abba bele se gondolnak hogy talán én jobban érzem magam úgy ahogy vagyok.

mennyi idős az illető

, fiatal még?

és miaz hogy ha kérdik nem válaszol??

általában ha valaki nem bőbeszédű aért a kérdésekre felelni szokott

Zömében ún. introvertált típus, aki nem kifele él, hanem befelé. Nagyon gazdag és mély lelkivilága lehet, de nem a bulizás és a szociális szféra a fő élettere.

Lehet szociális fóbia is - ne írjunk szamárságokaz, hogy antiszociális, mert max. ASZOCIÁLIS (azaz nem szociális) lehet, az antiszociális az nagyon is extrovertált és bulizós alkat. Nagyon kevés a kivétel ez alól.

Lehet szégyenlős, túlérzékeny.

Valamint lehet nárcisztuikus, aki nyalatja a s&ggét és eljátssza azokat a vonásokat, amelyekről fentebb írtam, és amelyek nem az övé, hanem máséi. De remekül másolhatóak, és ebből azt gondolja a felszíni megfigyelő, hogy okos, gazdag lelkivilágú stb.