Ez normális dolog? Aztán miért?

Annyit elárulok hogy én egy nagyon érzékeny lelkű lány vagyok (14 éves). Tavaly nyáron halt meg a mamám, aki egy néhány kilométerre arrébb lévő faluban lakott tőlünk. a másik mamámhoz képest nem állt valami közel hozzám, de őt valamivel jobban szívleltem, mert mindig megdicsért hogy milyen jó tanuló vagyok (nem mint a másik mamám) és amikor csakúgy vendégségben volt nálunk, akkor is kaptam tőle ajándékot. Amikor megtudtam a halálhírt, nagyon megilyedtem, de nem lettem szomorú. A temetési napon keztem el először sírni érte aztán egész nyáron többet nem gondoltam rá, mivel a párom mindig kiverte a fejemből. De mikor elkezdődött a suli akkor már kevesebbet találkoztam a párommal és akkor kezdődött el a gyászos lelki traumám vagy mi. Napokon át csak bőgtem, anyámat is már húztam vele. :S A suliban egészen más lettem, mindig nagyszájú voltam (de nem nagyképű), erre egy szót se szóltam soha senkihez. Aztán a barátok is távolodtak tőlem, és egy nagyképű, flegma f*sz álandoan bántott, mer most leb*ziztam azért mer nekem jött egyik szünetben DIREKT. Barátaim se igazán foglalkoztak velem :S egyedül a páromra számíthattam akivel sajnos igen keveset lehettem együtt, mert a tanulás... -.-. Szóval ez a korszak iszonyúan sz*r volt, csak azt nem értem mér történt ez így??? mért érdemeltem ezt ki??? nem tettem semmi rosszat csak gyászoltam, ennyi, mégis így alakult a sorsom. Ez a sz*r korszak kb. féléves volt, aztán összeszedtem magam mer már baromira elegem volt mindnekiből és kinyitottam a szám, és elfeledtem a gyászt. Egyedül csak az bánt, mér így alakult akkor a sorsom??? Valaki megtudná nekem mondani konkrétan? Soha nem értettem mért ilyen a sors... :@