Miért vagyok mégis elveszett és szomorú, mikor meg kéne már végre nyugodnom? Nehéz.

hát igen, ez egy hosszú folyamat, sok stádiummal. Nekem a szakításaim általában a következőképp zajlottak :

-bőgés /2 hét/

-buli és pia ezerrel /amíg lehet energiával bírni/

-néhanapján bőgés, hogy egyedül vagyok

-hülye kapcsolatokba való belebonyolódás, miközben még mindig az exemet akarom

-az ex megutálása

-valami köztes időszak, és utána a végérvényes felejtés. Olyan állapot, amikor már nem bánt, hogy vége, mert okkal történt minden. Nincs utálat, nincs vágyódás. Csak belenyugvás. A lényeg, hogy foglald le magad, barátokkal beszéld ezt meg. Unni fogják, de az igazi barátok hetekig hallgatják az ember szívfájdalmát... Kitartás. És persze, nem árt beújítani egy új pasit. :)

Teljesen természetes, hogy így érzel, hiszen az "akut" probléma ( az ivás) helyét most átvette az, hogy már nem csak a rosszra gondolsz, és hiányzik. Egy 2,5 éves kapcsolat nem rövid idő, és a szakítást kiváltó okon kívül, biztosan voltal benne számodra szép, és szerethető emlékek. Ezek hiányoznak most.

Ha van időd és kedved, írj blogot, vagy akár papíralapú naplót. Írd le őszintén, és racionálisan, hogy számodra mi előzte meg az a döntést, ami a szakításhoz vezetett. Mivel saját magadnak írod, légy nagyon őszinte, és tárgyilagos. Amikor rádtör a hiányérzés, nyugodtan olvasd el, idézd fel magadban, hogy miért döntöttél így. Erősítsd meg akár naponta többször is azt az érzést, hogy jól döntöttél. Egy kezdő/haladó alkoholistával nem lehet együttélni, nem lehet sem jelent, sem jövőt, sem családot, sem bármit tervezni. Bármi is az oka az ivásnak, ez nem befolyásolja azt, hogy egy rendszeresen italozó embertől menekülni kell, amíg ép bőrrel, és idegrendszerrel megteheted. Ezt tetted, és nagyon jól döntöttél.