Miért kell mindenki problémáját nekem elviselnem?

Sziasztok!

Végzős egyetemista vagyok, most írom a szakdolgozatom, mellette 20 órában dolgozom. A konzulensem nem igazán foglalkozik velem, teljesen magamra vagyok maradva. Igyekszem haladni a saját kis tempóba, de csak csesztetést kapok. Nehéz is a téma és nincs is nagyon segítségem. Próbálom úgy összehangolni a munkát és a tanulást, hogy mindenkinek jó legyen, így sokszor csak 4-5 órákat alszom hetekig, szórakozni pedig nem is járok.

Most jöttem haza Húsvétra. Már a kocsiban hallgathatom apukám panaszkodását, hogy milyen rossz itthon a hangulat, meg majd ő el fog válni, csak fejezem be az egyetemet. Ez persze megpecsételi az egész hétvégémet. Anyukám eléggé hangulatember, stresszes a munkahelye, sokszor hazahozza a problémákat. Ezzel nem tudunk mit csinálni, próbáljuk elviselni, illetve, ahogy tudunk segítünk. Néha rájön a hoppáré, akkor napokig állunk a sarokban.

Rólam tudni kell, hogyha bárkinek bármilyen búja-baja van, akkor én azt szépen magamra is veszem. Ha a szüleim veszekednek, akkor a gyomrom máris görcsben van, dolgozni, tanulni sehogy se tudok.

Hogy próbáljam elkerülni az itthoni balhékat, igyekszem mindig jókedvű lenni, segíteni mindenkinek, lesni a többiek kívánságát, nehogy kirobbanjon a balhé.

Ez az egész már mérhetetlenül sok nekem. Az itthon dolgok, a munka, és a szakdolgozat. Most itt pityergek a szobámban, pedig még szinte senki nem szólt hozzám, csak meghallgattam apukámat, hogy milyen izé néha anya. Előre félek, hogy mi vár rám Húsvétkor.

Próbálok minél kevesebb időt itthon tölteni. Sajnos a haza nem járás nem megoldható, mivel nincs olyan messze az egyetem, hogy ne jöjjek haza. (100 km) Elköltözni nem tudok anyagi okok miatt, most is arra gyűjtök. Apukámat se akarom megbántani, hogy nem hallgatom meg, mert tudom, hogy mást úgyse hallgatja meg. Nem tudom mit csináljak, sok ez az egész.