Volt már olyan, hogy megéreztétek egyik rokonotok halálát?
Párnapja az az érzés fog el, hogy az anyósom megfog hali,
nekünk nagyon jó a viszonyunk, úgy kezel, mind ha a lánya lennék. Szerencsére jó viszonyunk van.
Mindenkinek ilyen anyóst kívánok! És egyszerűen azt érzem hogy meg fog hali.
Párhónapja 3cenis daganatot fedeztek fel a koponyájába, megműtötték kivették. Minden rendben ment, aztán elment megint vizsgálatokra, egy vér rögöt fedeztek fel nála, most arra várnak, hátha felszívódik magától, de nincs rá sok esély.
Ha nem szívódik fel, újabb műtét...
Ez kockázattal jár.. Érzem, hogy ezt már nem éli túl.
Éreztetek már így, voltatok már hasonló cipőbe?
Igen. Eddig mindenkiért tudtam előre. Apukámmal 10 éve nem is beszéltünk, hogy miért, az most lényegtelen. A lényeg az, hogy nem voltunk kapcsolatban. Egyik este a férjemmel néztünk egy filmet, és a én a filmben végig apukámat láttam. Pedig nem is hasonlitott rá senki. Utána egész éjjel ő járt a fejemben. Másnap reggel, mikor anyukám felhivott, eleve azzal vettem fel a telefont: Na? Ki halt meg? Soha nem szóltam így bele, csak akkor az egyszer. És ő utána mondta: Apád.
Az unokatestvérem álmomban elbúcsúzott tőlem. Másnap szintén telefon? Felakasztotta magát. Vele is 10 évig nem beszéltünk, viszont előtte nem sokkal látogattam meg.
Anyósom halála várható volt, mert kórházba került, viszont az orvosok azt mondták, jobban van. Ennek ellenére, bár álmos voltam nagyon, nem tudtam elaludni. Néztem az órát a sötétben. Az utolsó időpont, amire emlékszem: 23:55 volt. Abban a percben halt meg anyósom.
Több hirtelen nem jut eszemben. Szerencsére, vagy sajnos, elég sokmindent megmondok előre. Olyan is volt, hogy mondtam, hogy ezt, meg azt így csináljuk. Nem tudtam elmondani, miért. De később úgy lett jó, ahogy mondtam, bár amikor mondtam, nem volt értelme a dolognak. De a férjem már megtanulta, hogy ha rám hallgat, mindig jól jár.
Vezess listát a negatív megérzéseidről mint ahogy egy angliai kisérletben tették az alanyok.
Kiderült hogy átlag 2 naponta van komolyabb hirtelen megérzésük a nőknek valamilyen komolyabb bajról. De ezt ugye elfelejtik elég hamar ha nem történik meg mégsem...
Asszem valami 60 az 1 arányában valosult meg amit éreztek.
Magyarán ha valakinek komolyabb betegsége van és megérzed a halálát akkor vagy fél, egy éven belül meghal és akkor úgy érzed igazad lett vagy nem és akkor úgyis elfelejted és majd a következő megérzésed miatt gondolod hogy "lám, hogy megéreztem..."
Nem megérzésem volt, hanem inkább álom, egy érdekesség.
Nekem apukám kórházban volt 2 hetet. Először rosszul volt, aztán mintha kezdett volna jobban lenni, már kezdtünk örülni is. De egyik éjjel a kutyám nagyon nyugtalan volt, már úgy voltam vele hogy becsukom valahova mert tiszta ideg volt, leverte kint a virágcserepet, kaparta az ajtót stb. Meg meg is szidtam hogy nyugodjon már le. Aznap éjjel azt álmodtam hogy kihullottak a fogaim (ami állítólag halált jelent, de amúgyis voltak rossz fogaim, szóval bele lehet beszélni hogy ezért álmodtam) de reggel is volt egy oylan rossz érzésem, hogy "apu kórházban van, én meg fogakról álmodom, de ááá biztos minden rendben van" és 10 körül hívott az orvos hogy éjjel meghalt. A kutyám is megérezte, és én is.
Igen, Anyu halálát megéreztem. ...de a Tesóm is. Az orvosa mondta, hogy már csak napjai vannak hátra, de azt ugye nem lehetett pontosan tudni, hogy melyik napon fog elmenni. Egyik látogatáskor nagyon rossz érzés fogott el, úgy éreztem, hogy akkor vagyunk Nála utoljára... Nem akartam otthagyni!! Egész úton hazafelé, darált az agyam, hogy talán pont akkor fog meghalni, amikor mi nem vagyunk Mellette. Akkor este nem tudtam elaludni, egész éjjel ideges voltam, remegett a gyomrom, hányingerem volt és pánikszerű érzés fogott el. A Tesóm is bejött hozzám az éjszaka közepén, hogy nem tud aludni, érzi, hogy baj lesz! Végül reggel kaptuk is a telefonhívást, hogy meghalt az Anyu...
Sajnálom az Anyósodat, remélem azért, hogy ha mégis műteni kell, nem lesz baj!
Ha fogak kihullásáról álmodok, 2 napon belül valakim kórházba kerül, vagy meghal. Eddig kivétel nélkül bejött. Férjem meg a nővére egy hajnalban kopogásra ébredtek fel, (külön házrészben laktak) ránéztek az órára, és abban a percben halt meg az anyukájuk.
Május 4-én hajnali fél 4-kor felébredtem, nyugtalan, ideges voltam. Kereken 24 óra múlva apósom meghalt. Ha másnap olyankor is felébredek, apósom még mindig élne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!