Anyukám kicsinál lelkileg! Bele vagyok betegedve. Mit tanácsolnátok?
20 éves lány vagyok. Minden kb 2 éve kezdődött, amikor anyukám nem engedett arra az egyetemre és szakra jelentkezni, ahova minden vágyam volt. Helyette egy közeli egyetemen kötöttem ki, amit utáltam, és gyakorlatilag kirúgattam magam. Most passzívon vagyok, újraérettségizek, és jelentkezek arra a szakra, és egyetemre, ahova mindig is akartam. Anyukám viszont most sem akar elengedni. Ugyan jelentkezésnél már beírhattam amit szerettem volna, de ezt hazugság árán értem el. Most befejeztem a hazudozást, anyukám kényszerít, hogy cseréljem meg a sorrendet. Így kiesne az általam választott szak. Lelkileg zsarol, folyamatosak a veszekedések (nem csak az egyetem miatt), hozzám egy kedves szava nincs, velem mindig csak ordibál. Múltkor meg is mondta konkrétan, hogy utál. Mondjuk ezt érzem is. Elengedni egyrészt az anyagiak miatt nem akar, mert akkor el kellene menni neki dolgozni (most apukám tart el minket), másrészt pedig belémbeszéli, hogy nekem soha semmi nem sikerül, nincs megfelelő agyam egy ilyen egyetemhez (ELTE), és fél év alatt kicsapnának, akkor pedig felesleges oda menni. Beleőrülök, ha nem mehetek el. Utálok itthon lenni, elköltözni nincs lehetőségem, és ha így haladunk nem is lesz. Azt mondta, mindenképp eléri, hogy ne kerüljek be, és jobban járok, ha magamtól lemondok róla :( Mit tegyek? Úgy érzem, sehogy se tudok rá hatni, hogy meggondolja magát. Ha most se mehetek oda ahova szeretnék, nem tudom mi lesz velem, így is teljesen magam alatt vagyok. Apukámnak pedig az egészhez annyi hozzáfűznivalója van, hogy oda megyek, ahova akarok, ő nem szól bele. Teljesen tanácstalan vagyok.
Tudom, hogy nagykorú vagyok, anyukám elvileg nem szólhatna bele ilyen dolgokba, de nem szeretnék vele egy életre összeveszni, és amúgy sincs senkim, akihez mehetnék ha kidob itthonról. Se rokonok, se barátok, se senki. Ja, és dolgozni el akartam menni, hogy legyen egy kis pénzem, de nem engedett.... Megvannak a módszerei....
Folyamatosak a hasgörcseim, teljesen bele vagyok betegedve, hogy ilyen anyukám van, és ezt csinálja velem.
Mit tehetek, hogy változzon a helyzet?
Kétlem, én az összes bölcsész szakot lenézem, mert sz@rt se érnek, max az angol nyelv igne, de a többi mehetne a kukába. És még azok se érnek fel egy ttk-s szakhoz sem
Pont az angol nem ér sz*rt sem, de a stílusod alapján olyan buta vagy, hogy ezt neked hiába magyarázza az ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!