Kiválóságok? Avagy nem túlzás már?

Én mint szülő úgy gondolom, hogy a gyermek pozitív megerősítése nagyon fontos feladat a nevelés folyamán.

Hogy ez mennyire pozitív vagy negatív hatással lesz később a gyerekre ennek meghatározása nagyon relatív.

Gondolom neked mint kívülállónak az jön le, hogy már-már túlzásba viszik. De aki ebben a folyamatban benne van, benne él annak nem biztos. Egy ilyen légkörben felnőni nem okvetlenül azt jelenti, hogy a gyereknek később elege lesz belőle és ez ellen lázadozni kezd. Ha egészen kicsi korától így van már nevelve akkor nagyon jók a kilátásai, hogy később célba fog érni és egy önmagát jól ismerő, magabiztos, céltudatos felnőtté válik.

Valószínűleg, hogy csak neked furcsa mindez. Ők pedig nagyon jól el vannak.

Néhány szülő mondókáját én is unom, hogy csodagyereknek tartja a sajátját, mert 1 héttel előbb elkezdett beszélni mint a hasonló korú társaik.

Mamám testvére is ilyen volt, állandóan istenítette a gyerekeit meg az unokáig is. Másról nem volt hajlandó beszélni, a másik embert nem hagyta szóhoz jutni és nem érdekelte hogy van a másik.

Szerintem egy orvosi rendelőben egy vadidegennek nem kell azzal felvágni, hogy az ő x éves unokája ezt meg azt csinálta. Családon belül oké, de más sokszor nem kiváncsi rá!

Szokták mondani, hogy minden szülőnek a saját gyereke a legszebb, legokosabb, stb.

Viszont egyesek már nagyon idegesítően istenítik a gyereküket. A családban nálunk sógornőm ilyen. Van egy kislánya, aki aranyos meg minden, de semmi extra.

De ahogy ajnározzák a szülei, meg az egész rokonság, mert hát muszáj ajnározni, különben az anyja megsértődik, hát az nekem nagyon visszatetsző.

Szépségversenyre is be lett nevezve a gyermek, aki annyira azért nem szép, hogy oda való legyen...

Hetente legalább egyszer telefonál, és áradozik, hogy most ezt csinálta a gyerek, meg jujj milyen ügyes, amikor ott vagyunk, még rosszabb. Mindent megtehet a gyerek, semmiért nem szólnak rá, és azért is letolnak, ha pl. mi szólunk rá, hogy ne borítsa már le az asztalról a poharakat...

Az ilyen gyereknél nem fog betelni a pohár, mert élvezni fogja, hogy mindig dicsérik. El tudom képzelni, hogy az ilyen gyerekekből lesznek az igazi beképzelt, öntelt felnőttek, akik semmibe nézik a többieket. Vagy pedig nagy pofára esés következik belőle, amikor rá kell jönniük, hogy az élet nem habostorta.

Akkor a közemberek is értsék. Egy jó szülő, ráadásul ha tanulta is és látja amit más prolik nem csak szakember látja. Egy gyermeknek észre veszi azon jellemzőit és vonásait és képességeit amelyek számítanak. Majd büszke lehet az iyen szülő magára, hogy szertettel és gondoskodással fejleszti a gyermekét. Persze ez annak bonyolult aki a gyermekében csak egy gyereket lát. Én tudom , hogy miről van szó és ezért nem is bolnyolítom nagyon a dolgot, mert akkor ez vita fórum lehetne az átlagos és nem átlagos között. Még mindig jobb egy gyermeket így nevelni, mint anyucinak a gyermeke csupán pénzbiznisz .Majd a gyermek a rossz és hibás mindenért, mint anyuci el gondolkodna magán. Majd végül a gyermekének akiből gyazdag lett, mert a volt férjet jól lenyúlta végül lessz akárhanyadik apja és azt sem tudja ki az apja.

Van ilyen ismerősöm . Két fiú gyermekük van. mindketten kitünővel végezték az egyetemet, most mindkettőnek boldog családi élete van. Akkor nézzük meg mi a jobb. Ki hozni, szertni a gyermeket, mint apucit agyonverni a gyermekkel.Vagy egy kápszeres roncsot nevelni, vagy lelkileg sérült gyermeket nevelni. Jó lenne az ilyeneket nem kritizálnák az akárkik is, nem kellene féltékenynek lenni rájuk és elitélni őket.miért nem itélik el a gyerktartásért küzdő nőcskéket , akik félrelépnek házasságuk alatt, akik a gyermekkel zsarolják a voltjukat. Nem olvastam még itt olyat aki ezt sérelmezte volna?????????????