Ugyanúgy fájhat az édesanyánk elvesztése ha 15, vagy 60 évesek vagyunk?

Szerintem ezt nem lehet összehasonlítani.

Anyukám az anyukáját 54 évesen vesztette el, a barátom pedig 20 volt, amikor meghalt az édesanyja. Szerintem ha idősebb, arra jobban fel lehet készülni, de a barátom 20 éves fejjel anya nélkül..Gondolj bele!

Nekem apukám halt meg és még mindig szörnyű belegondolni, hogy nem lesz ott a diplomaosztómon, amikor megszületnek a gyerekeim..semmikor :(

Szerintem ez nem korfüggő. Amikor nagymamám meghalt, anyu 48 éves volt, mégis nagyon maga alatt volt több, mint egy évig. Szerintem ez attól függ, hogy mennyire ragaszkodott az elhunythoz az illető.

Jelenleg úgy érzem, hogy ha anyu itt hagyna minket, abba belehalnék.

24/n

Én 28 voltam, mikor meghalt anyu, nagyon rossz volt, még így két év távlatából is rámtör, h nincs már velünk.

Fáj, h nem látja felnőni az unokáját, pedig imádta nagyon.

Anyu 50 elmúlt, mikor meghalt mama, ő is nagyon megszenvedte, de mama nagyon beteg volt, megváltás volt már neki a halál, én hirtelen vesztettem el anyut.

Szóval ez is fontos tényező, mennyire vagy rá felkészülve, h megtörténik.

Aki gyerekként veszíti el, lehet, h még rosszabb neki, hiszen nem is biztos, h érti, h miért történt.

Én Apukámat veszítettem el, 17 voltam akkor. Nagyon beteg volt, ahogy egy korábbi válaszoló írta már, neki is megváltás volt a halál. Akkor fel sem fogtam igazából, így próbáltam "védekezni". Nem sírtam, csak voltam. Csináltam a dolgom, iskolába jártam, tanultam, itthoni teendők, stb. A temetésen is olyan voltam, mint egy robot. A temetés után hallottam, hogy Bátyám mondta Anyunak, hogy fél, mert egyetlen egy könnycseppet sem ejtettem, és ez furcsa. Aztán egy hét múlva elővettem a fényképalbumot, és elkezdtem nézegetni. Egyszercsak eltört bennem valami, és onnantól kezdve állandóan sírtam heteken át....

A Bátyám 7 éves volt, amikor az Apukája meghalt...nem tudom, hogy ő hogyan élte meg, de amennyire Anyu elmesélte, nem nagyon fogta fel, hogy miért nincs többé Apuja.

Szerintem minél idősebb valaki, annál inkább felfogja, hogy mit is jelent a halál, és annál nehezebben dolgozza fel.

Minél jobban szerette, kötődött hozzá, annál nehezebb feldolgozni. Nem véletlenül tartott régen a gyász egy évig. De szerintem manapság is évekig tart feldolgozni egy igazi nagy veszteséget. (Ugye ismétlődő ünnepek, események, amin a szeretett személy már nem lehet jelen.)

Mindenkinél másképp zajlik a gyász, valaki jobban tartja magát, más pedig egész álló nap zokog. Aztán ez szép lassan, az idő múlásával ülepszik.

Én nagyanyámon veszem észre, hogy sokszor jelen időben beszél nagyapámról, aki már 7 éve elment. Ő így dolgozta fel.

nehéz kérdés. ha fiatalon veszted el, akkor nincs annyi közös emlék, ami összeköt, de sajnálod, hogy éri meg a fontos eseményeket az életedben (ballagás, esküvő, unoka születése)

ha idősebben veszted el, akkor talán fel tudsz rá készülni, de elfogadni akkor is nagyon nehéz.

nekem iszonyatos trauma volt, amikor meghaltak a nagyszüleim, akiket rajongással imádtam, és a mai napig sírok, ha eszembe jut, h nem lehetnek velem, nem mondhatom el nekik örömömet, bánatomat.

készültem rá, hogy meg fognak halni, de mégis kegyetlen érzés volt. anyukámnak is.

persze nekik is megváltás volt a halál, talán jobb így, hiszen ha életben maradnak, akkor nem tudnának teljes életet élni.

hiszem hogy lélekben velem vannak minden nap, minden percben.