Mivel ünnepeltétek meg a nagyobb iskolai eredményeteket?
Ballagás után anyámék minilagzit csaptak.Nekem egy szörnyű élmény volt,ugyh azóta semmi ilyen ünneplés :)
Konkrét érettségi után elmentünk pár osztálytárssal egy hétre strandolós helyre inni.
Diplomaosztó után párommal vacsizni.
Most másoddiploma lassan,vacsi tökéletes,nem vágyom felhajtásra.
Rokonokra végképp nem.
Gimiben a bizi után Mekibe mentünk.
Érettségi után családi ebéd étteremben.
Tesómnak volt már diplomaosztója, szintén éttermi ebéd volt. És sutyiban veszem majd át.
Semmivel. Ráadásul szégyellenem kell pl munkahelyen, mert csak hátrányom származna belőle. Túlképzett vagyok, és a munkatársaimnak böki a csőrét még az a papír is, amivel dolgozom, holott annál még sokkal nagyobb eredményeim is vannak, amiről viszont senki nem tud, pont emiatt.
Családdal sem ünnepeltünk semmit. Amúgy is külön élek a szüleimtől. Meg aztán nincs ilyesmire idejük és energiájuk, hogy ünnepeljék az én eredményeimet. Azért örülnek neki, persze, de ez az ünnepeljük meg, hogy de ügyes voltam soha nem volt nálunk jellemző.
Általános után itthon rokonokkal, akkor még unokatesók, dédi is. Gimi után is itthon kaja, akkor már csak szűkebb család.
Diploma osztó után már külön éltem, akkor Anyukáméknál volt ebéd, meg süti, csak a legjobb barátnőm volt meg a szüleim-nagyszüleim.
Amikor kézbe kaptam a diplomám (ny.vizsga miatt nem az osztókor) akkor a párommal mentünk el érte abba a városba, ahol tanultam és ott beültünk a kedvenc pizzériámba. :)
23N
Egymással, családi körben.
Ha végzek a mostani képzésemen, és szerződést kapok, akkor se akarok nagy dolgot, szóval vagy itthon leszek, vagy v.mi szolid helyre beülünk barátokkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!