Anyám tényleg ennyire hülyének néz vagy csak félt?

Nálunk is totál ez volt a helyzet itthon. Anyám "idegi" alapon rokkantosította ki magát, holott igazából nem is lett volna semmi oka rá. Apánk dolgozott, nem ivott, nem kártyázott, nem nőzött, rendszeresen haza adta neki a pénzt. Mi 3-an vagyunk testvérek akkor mikor anyánk elkezdte a hülyeségeit mindhárman suliba jártunk rendes, normális életet éltünk. Semmi rossz társaság, semmi balhézás, iskolából kimaradás stb. Igazából teljesen tönkretette a családot, apánk 7 éve már, hogy nem él. Aztán mániájává vált anyámnak, hogy minden problémáját ránk, legfőképp rám mint középső fiára zúdította. Én meg ott voltam fiatal huszonéves srác, hangsúlyoznám teljesen egészségesen, érettségivel, szakmával a honvédséghez is "A" kategóriásként vonultam be azaz "alkalmas korlátozás nélkül". Végül 30 éves koromra teljesen tönkretett. Ha dolgozni jártam, nem volt elég szívni a munkahelyen ő addig itthon bejárogatott a szobámba és pakolászott. És az a poén, hogy csak velem volt ilyen annak ellenére, hogy a testvéreim közül is nekem lett a legmagasabb végzettségem (érettségi, majd 2 ipari szakma és egy résszakképesítés). Végül mikor már teljesen kikészített kezdtek különféle neurotikus tünetek kijönni rajtam amit aztán sikerült rendbe hoznom úgy, hogy elkezdtem egy keresztény közösségbe járni menekülve az itthoni beteg légkörből. Ez egy ideig működött is, a neurózisomból végül is a hit által sikerült kijönnöm. De tavaly aztán végleg becsukta a kaput nálam az, hogy rendszeresen jártam az egyházközségünkbe, normális emberi kapcsolatokat építettem ki, jártam szakképesítő tanfolyamra és mégis úgy nézett rám a kedves mama itthon mint egy hülyére. Ez aztán végleg elvette a kedvem mindentől, mondom hiába oldom meg a problémáimat, hiába akarok dolgozni, hiába törekszem, hogy rendes életet éljek/éljünk, mégis csak úgy néz itthon rám mintha a családunk összes problémája tőlem eredne. Mondanom sem kell, hogy ahogy hosszú idő után sikerült újra munkát találnom kezdődött újra szobámba való bejárogatás (akkor tudtam hogy ez a normális melós, pénzkereső élet megint nem fog menni). Most ott tartok, hogy nem látom már semmi értelmét semminek, elmehetnék munkát keresni de minek? Hogy újra arra jöjjek haza, hogy itthon kavar miközben nekem meg a munkahelyemen kell helytállnom? Ez teljesen elvette a kedvem mindentől. Egyszer halottam egy okos embertől, hogy a ma élő fiatal generációra senki sincs nagyobb veszéllyel, mint az előtte lévő generáció. Na ez szerintem nagyon igaz, a saját bőrömön kellett tapasztalnom. Szerintem sok alapvetően tehetséges,életképes, szorgalmas fiatal pont ezért kallódik, züllik, veszik el mert egy beteg családba születnek bele és kell ott élniük. Senkinek sem kívánok egy ilyen életet, most ott tartok, hogy már semmihez sincs igazából kedvem, étvágyam is alig van. Az elmúlt 2 hónapban vagy 10 kilót is fogytam pedig 65 kg-nál egyébként sem lehettem több. Már egy egyszerű favágás is nehezemre esik úgy legyengültem 30 évesen. Emlékszem fiatalon azt mondták "fiatalok, tiétek a jövő". Köszönjük szépen, bár ne mondták volna...