Van élet a férfi után? Van! Akkor meg?

Az emberek alapvetően társaslények.Bár fiatalon nagyon jó érzés,hogy egyedül vagyunk,de öregkorunkra a legrosszabb ha nincs senki mellettünk.

Egy bizonyos év után már egyre nehezebb társat találni,és az aki világéletében társaslány volt,társa volt,az nehezen tud egy maga boldogulni.

Van élet a férfiak után is,de ahhoz előbb talpra kell állni,hogy rájöjjünk.

Egyébként éppen a napokban jutott eszembe,hogy én személy szerint amióta élek soha 1 napot nem éltem férfi nélkül.

Ugye 20 éves koromig apám volt mellettem.(Ő nevelt fel) Majd férjhez mentem,és a férjem volt mellettem.Amikor elváltunk,már ott volt mellettem a párom.Ma ő a férjem,és 10 éve mellettem van.Tényleg 1 napot nem éltem férfi nélkül..

Rám nem lehetne mondani, hogy kapcsolatfüggő vagyok, ugyanis 26 évesen ismerkedtem meg a férjemmel, addig pedig bár voltak kapcsolataim, de igazából egyik sem érdekelt. Éltem az életem, élveztem, egyáltalán nem törekedtem a komoly kapcsolatra. Viszont most azt mondom, hogy a férjem nélkül nem lenne értelme az életemnek. És itt nem az a lényeg, hogy a férjem nélkül, hanem hogy enélkül az ember nélkül nem lenne értelme az életemnek.

Tudom, te nem az ideális kapcsolatban élőket kérdezted első sorban. Tehát ha megcsalna, vagy valami okból az ő részéről távolodnánk el egymástól, és el akarna hagyni, az maga lenne a vég számomra.

Szerintem normális, ha szakítás/válás után az ember rosszul érzi magát, mert elhagyják. Van akinek kevesebb, van akinek több idő kell, hogy feldolgozza a történteket. Megnyugszik a lelke, összeszedi magát és éli az életét.

5-6 éves kapcsolat vagy házasság után nehéz megszokni, hogy újra egyedül van az ember, nem kell senkihez alkalmazkodnia.

Sokan alapozzák az életüket a párjukra és ezt szerintem főként azok teszik,

- akik nem rendelkeznek semmiféle egészséges öntudattal,

- nincsenek tisztában az értékeikkel vagy ha igen, tenni nem képesek érdeksérelem esetén,

- nincs önálló egzisztenciájuk egy saját élet megkezdésére,

- mindig a másikra hagyatkoznak, nem önállóak vagy

- összességében súlyos pszichológiai problémával küszködnek (pl. önértékelési és/vagy személyiségzavar).

Ez nagy általánosítás tudom, de én eddig ennyit tapasztaltam meg másoknál - ami fontos, hogy nem csak nőknél. Nyilván vannak ettől jóval eltérőbb élethelyzetek, mert a sors márcsak ilyen és produkál érdekes szituációkat.