Reménytelennek érzem az életem 15 évesen?!

Rengeteg családi problémánk van: apukám sokat alkoholizál, pedig amikor józan, kedves ember. De ez ritkán van, amióta az eszemet tudom, minden nap iszik, nem is keveset. Addósságaink is vannak, pedig ha apa nem inna, szépen élnénk, nem kéne anyának másodállást vállalnia, és több idõt tölhetnénk együtt. De sajnos nincs így. Itthon mindig feszültség van, olyqn mintha mindenki utálna mindenkit a családban. Irigylem a barátnõimet, hogy normális szüleik vannak. Barátok: van egy legjobb barátnõm, akit nagyon szeretek, de sajnos nem egy suliba járunk már, mert középsuliba járunk mindketten, de másik suliba. :( Emiatt sokszor vagyok szomorú. Az iskolámat nagyon utálom, az osztályfõnököm folyton szekál engem, nagyon utálom. Az osztálytársaimmal sem barátkozom, egyiküket sem ismerem, csak két barátnõm van az iskolában, velük is mostanában keveset beszélek, hogyha nem kényszerítene az osztályfõnök, legszívesebben meg sem szólalnék egész nap. Nem tudom megmagyarázni miért, de gyũlölöm az iskolát és mindent ami hozzátartozik. Mielõtt idejártam, egy életvidám, pozitív gondolkodású lány vagyok, fél éve azonban minden megváltozott: borúsan látok mindent, úgy érzem, legszívesebben meghalnék mert nem látom, mi lesz velem a jövõben, nincsenek terveim. Mimdenképpen el szeretnék menni az iskolából év végén, de anya nem nagyon ért meg, azt hiszi csak hisztizek. Pedig nem, kész kínszenvedés nekem az iskolában tölteni a fél napomat, mindig csak a perceket számolom, mikor szabadulhatok. Sajnos a jegyeim is leromlottak, kitũnõ voltam mindig, most viszont tele vagyok 2-el, 1-el. Nagyon rossz ez nekem, mert én szerettem tanulni, most ki nem állhatom, órán nem tudok figyelni, mert sírdogálok magamban. Ez nem jó tudom, egyetlen lehetõségemnek az iskolaváltást találom, de anya ezzel nem ért egyet. Segítsetek!!! 15/L