Mit tegyek? Legyek saját magammal önző vagy vegyem figyelembe azt, hogy más mit akar?
Tavaly jelentkeztem az egyetemre, fel is vettek, de passzíváltam magam, mivel 1 évet külföldön töltök. Most szembesültem vele, hogy az általam oly áhított szak idén nem indul, ergo én mint passzív státuszú hallgató a szeptemberi képzést nem kezdhetem el. És most jön a nagy dilemma.
Meghatározott ideig van szerződésem itt, ahol most élek, még fél év van hátra. De mi legyen utána. Lehetőségnek ott van, hogy a mostani felvételi eljárás során jelentkezek egy másik szakra (és 26-27 éves leszek mire lediplomázok) vagy maradok még itt 1 évet (lehetőségem lenne hol dolgozni) vagy pedig hazamegyek és otthon próbálok állást találni (jogi végzettségem van). A családom mellettem áll és támogat bármilyen döntést is hozzak. De a barátom (nem hossú kapcsolat) megsértődött arra a felvetésre, hogy maradnék még. Merthogy akkor mi lesz vele, ő ezt a fél évet is alig bírja ki, stb. stb. És menjek haza, ő majd talál nekem állást, mellesleg meg könnyű elhelyezkedni otthon, csak én vagyok gyökér, hogy nem járok utána. Oké, ő könnyen beszél, mert tényleg jó munkája van, szuper jövedelemmel. De én nem akarok senkinek hálás lenni, ha munkám lesz, azt a saját erőmből akarom elérni, nem pedig protekcióval. Oké, ez elég nagyképűnek hangzik, de ha nem maradunk együtt akkor benne ott lesz a tüske, hogy kihasználtam.
Amivel még próbál érvelni, hogy majd ő eltart. Hát köszönöm, ezt a lehetőséget is kihagynám, egészséges felnőtt fiatal vagyok, nem kell engem eltartani.
Szívem szerint maradnék itt. Imádom az országot, a kultúrát, jók az életkörülmények és bár nem a felsővezetők életét élem, tökéletesen kényelmesen kijövök a fizetésemből.
Ti mit tennétek a helyembe? Engednétek a nyomásnak, vagy ismét iskolapad, esetleg bevállalnátok még 1 évet?
(Bocsánat ha hosszúra sikeredett)
válasza:
válasza:De ezek szerint nem velem van a hiba, nem én látom rosszul a dolgot.
Nem bizony.
válasza:Ez egy nagyon bonyolult kérdés. Igazából teljesen érthető hogy így vélekedsz, a tényeket tekintve valóban az a leglogikusabb, hogy maradsz ahol vagy. Fix külföldi munkát, jó fizetéssel baromság lenne lecserélni az itthoni bizonytalanságra. Maximum úgy jönnék haza, ha már előre le lenne fixálva az új állás.
DE, a párodat is teljes mértékben megértem. Az tény, hogy nem nagyon van tisztában a dolgokkal, mert Mo. munkaerő-piaci helyzete SZAR. Ezt csak azok nem látják (nem akarják látni), akiknek kurv@jó munkahelyük van, kurv@nagy szerencsével (protekcióval, stb..) - na de mint tudjuk, az embernek nincs mindig ilyen szerencséje, az is lehet, hogy ő is pofára fog esni egyszer. A keserűségét, vívódását viszont átérzem, nyilván ő tervezett veled, a leírásod alapján nem vagy egy szürke, hétköznapi, elveszett emberke, persze hogy csalódott, ha úgy érzi el fog veszíteni. Ahogy te is leírtad, valószínűleg te nagyobb eséllyel találnál állást itthon, mint ő külföldön, és az ő helyzete megint csak ugyanaz mint a tiéd - miért hagyná itt a biztos jót a bizonytalanért? Egy nyelvet normálisan megtanulni azért nem 1-2 hét (főleg ha rühelli az ember, mint pl. én), szóval az ő szempontjából meg az a logikusabb, ha te jössz haza.
Igazából ezzel az egésszel az a gond szerintem, hogy nem szeretitek egymást, legalábbis nem eléggé, mert akkor biztos, hogy valamelyikőtök hajlandó lenne áldozatot hozni a másikért. Így külső szemmel ez a kapcsolat még nem érett meg arra, hogy bármelyikőtök is elvárásokat támasszon a másikkal szemben - ha egyikőtöknek sem elég indok a másik közelsége, hogy költözzön, akkor miről beszélünk?
Ezt én is teljes mértékben így érzem. Az a nagy gond kettőnkkel, hogy mindketten határozott és erős személyiségek vagyunk, egyikünk sem adja meg magát könnyen. Egy vita során is csak a saját baromságunkat szajkózzuk és nem ismerjük el, hogy "igen szívem, neked is igazad lehet".
És természetesen megértem, hogy nem akarja feladni a kényelmes és biztos életét a bizonytalanra. Én úgy vágtam bele, hogy semmi nem kötött Mo-hoz, nem volt felépített egzisztenciám, tulajdonképpen a suli padjaiból jöttem ide. Viszont megálltam a helyemet és nyilván nem szeretnék mindent a nulláról kezdeni.
Igen, ő tervezett, nem kicsit komolyan. Ő amolyan, régi vágású fickó, hogy majd ő a kenyérkereső és az asszonynak hallgass a neve. Én meg nem vagyok ilyen :) Ez vonzotta bennem, hogy nő létemre határozottan elküldöm a sunyiba ha olyan helyzet áll elő.
Ami visszatart, hogy ha behódolok az akaratának és feladom az itteni lehetőségem és mégse jön össze, mert x éve múlva átharapjuk egymás torkát (szép szép a kapcsolat elején a cívódás, de 10 év múlva egészen más fekvése lesz a dolognak), akkor a csalódottságomat rá fogom kivetíteni, hisz végülis miatta mentem haza. Vagy épp fordítva. Ha ő jön ide, és nem talál munkát, akkor ő fog meggyűlölni, amiért feladta az életét.
válasza:A kapcsolat fél éves.
Az érzelmi zsarolás. Ha nem úgy kezdte volna, hogy "márpedig neked itthon van a helyed majd én eltartalak" nem reagáltam volna ilyen érzékenyen. Az valahogy nem jó, amikor birtokolni akarják az embert.
És igen, megfordult a fejemben, hogy végleg maradok. Nem utolsó sorban az lebeg a szemem előtt, hogy az itteni fizetésemből vidáman eltarthatnám a gyerekeimet (amikor eljön az ideje), de otthon ezt már nem biztos, hogy be merném vállalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!