Elegem van! Mit kezdjek az életemmel?

Van egy kedvenc idézetem/közmondásom:

"Az élet nem azt jelenti hogy túléljünk egy vihart hanem hogy tudjunk táncolni az esőben."

Fontos, hogy legyen az életedben valami amihez nyúlhatsz, ha szomorúnak érzed magad, ha jó kedved van vagy egyszerűen unatkozol. Nekem ez 17 éves koromig a hegedű volt. Volt értelme várni a szerdát, a pénteket, mert zenekar volt és tudtam, hogy ott mindig jó a hangulat. Abba kellett hagyni a zenélést (több ok miatt, egyrészt 10 évig tanított minket a tanárunk és kirúgták). A zenekar összes tagja keresett valamit, ami ezt felválthatja.

3 emberke közölünk a gitárt választotta, koncertekre járt, én pedig színházba és az állataimmal foglalkoztam, illetve eljártam lovakhoz. Ezáltal új embereket ismertem meg.

Nem tudom szereted-e az állatokat, de ha van egy kiskutyád, Ő is nagyon le tudja kötni az embert. Új trükköket tanítani neki, gondoskodni róla. Elviszed sétálni, séta közben is megismerkedhetsz új emberekkel stb.

Én például teljesen véletlenül kerültem a lovakhoz 17 éves koromig jóformán azt sem tudtam, hogy hogy néznek ki. :D

Most pedig istállómunkáért cserébe (imádom), lovagolni tanulok. Alig várom, hogy vége legyen a vizsgaidőszaknak.

Szóval fel a fejjel, mindenkinek vannak rosszabb időszakai, de meg kell találni a módját átvészelni ezeket.

20/L

Én is pont így éreztem magam, csak nálam 11. osztályban jött ez az érzés, hogy a semmibe élek. Elkezdtem kimaradozni a gimiből, helyette sétáltam a városban, hegyre kirándultam, benéztem egy két érdekes helyre, kis utcákba, figyeltem az embereket, a galambokat, élveztem a napsütést, a szelet, az esőt, mindent. Persze mázlim volt, mert a háziorvosom kisegített párszor. Majd mikor végzős gimis voltam, kicsit többet maradtam ki, még dolgozni is szívesebben mentem, de az érettségire jó sokat tanultam, legtöbbször játszótereken. Utána minden sokkal kellemesebb volt, mert 12. második felében már szinte senki sem figyelte, hogy ki hány óráról hiányzik, de az első félévben végig ott voltam. Később a jól sikerült érettségi után annyi szabadságérzetem lett, hogy elkezdett hiányozni, hogy tartozzak valakihez. Összejött az egyetem, a szerelem, ami még mindig tart. Lelkileg sokkal jobban vagyok, az magánéletem is remek, a barátaim megmaradtak, csak azt kéne kitalálnom, mi az a munka amiben megtanulom értékelni az apró szépségeket, mint az élet többi részében.

Nem változtatnék semmi. Szerintem elég ha beszélsz a háziorvosoddal, ha rendes fazonnak ismerted meg, egy egy napot ad neked is, hogy jobban érezd magad. Csak ne élj vissza a bizalmával, ne ess túlzásba. Ha a szüleiddel jó a kapcsolatod, őket is megkérheted. Kitartás:)

Utolsó:mintha a saját sztorimat hallanám:D Gimiben engem is mindig kiírt a háziorvosom,nagyon bírtam:)Hiányzik az az időszak.

Régebben én is így éreztem,ahogy te,közben bele kostoltam a munkába is...na,az sokkal rosszabb,mint az iskola.Akkor már inkább a tanulás.Én az irodalomban meg a könyvekben találtam meg azt,ami elfeledteti velem a szar valóságot,már megtaláltam, hogy mit szeretnék tanulni és így nagyobb életkedvem van.Bár nekem 22 évesen sikerült megvilágosodnom,hogy mit is szeretnék kezdeni magammal,remélem neked nagyobb szerencséd lesz...