Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy kezeljem a helyzetet?...

Hogy kezeljem a helyzetet? Nagyon kellemetlen nekem.

Figyelt kérdés

Ez a második évem gimiben, 3 másik lánnyal barátkoztam össze (egy kivételével már általánosban is osztálytársak voltunk de az új környezet hozott minket jobban össze), tehát négyen vagyunk barátnők. Az a szokás alakult ki, hogy akinek szülinapja van, annak a másik 3 közösen vesz ajándékot.


Na most nekem november végén van a szülinapom, az első évben nem kaptam semmit, mert akkor még ugye év eleje volt és nem voltunk annyira jóban hogy ajándékozzunk, mondjuk úgy "ismerkedtünk".


Mindenkinek vettünk ajándékot, most novemberben pedig az én "időm jött el". De nem kaptam semmit. Nem felejtették el a szülinapomat mert facebookon írtak a falamra...


De ajándékot nem kaptam. Nem aggódtam mert nekünk is volt olyan hogy az egyik lánynak nem tudtunk időben ajándékot venni mert mindenkinek volt valami dolga, így pár nappal később köszöntöttük fel.


De eltelt egy hónap, jött a téli szünet, gondoltam hátha elfoglaltak voltak suli időben és nem tudtak elmenni vásárolni, így vártam, hátha betoppannak. De nem.


Majdnem 2 hónap eltelt és semmi ajándék, és ami a legkínosabb nekem hogy az egyik lánynak pár nap múlva szülinapja lesz és már előre félek hogy a többiek felhozzák hogy vegyünk neki valamit.


Akkor mit csináljak? Tegyek úgy mintha nem lenne semmi, és szálljak be a költségekbe? Vagy hozzam fel, hogy én se kaptam semmit? Nem akarom hogy eltávolodjunk mert nem vagyok barátkozós és rajtuk kívül senkivel sem vagyok jóban az osztályban :S


Leszögezném hogy nem az ajándékon van a hangsúly. Hanem a gesztuson, remélem értitek. Arról nem is beszélve hogy én mind a négyük ajándékába beszálltam anyagilag, és ők cserébe semmit nem adtak nekem. :(


2012. jan. 8. 12:05
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Rendezz jelenetet.
2012. jan. 9. 03:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!