Hogy hozhatnám rendbe a családi kapcsolataimat?

Nem jó a viszonyom a szüleimmel. Nem tudok velük őszintén beszélni. Ez ugye nem csak rajtam múlik, mert megvan az oka, miért nem merek, tehát 50-50%-nak gondolom. Apámmal sosem volt jó a kapcsolatom, igazából sose beszélgettünk, amit mondott, az is csak lehúzás volt, nem volt valami építő. Anyummal "jó" a kapcsolatom, de vele sem tudok őszintén beszélni, mert ő meg kapásból utasít el minden olyan véleményt, ami nem egyezik az övével. Persze ő azt mondja nyitott, de nagyon könnyen felmérgesedik. Apám is. Persze ennek ugye semmi értelme, a dühöngésnek (sosem vertek), de nem oldanak meg vele semmit. És most beszéljünk rólam. Hát, én meg kudarcot kudarcra halmozok, nem állom meg a helyem az iskolában (egyetemről kiiratkoztam), céltalan vagyok, és az egészre még rátesz egy lapáttal, hogy nem tudok őszinte lenni, nem tudok saját magam lenni itthon. Vannak rólam beállított sztereotípiák, hogy én "ilyen" vagyok, már nagyon régóta, és mindenki elkönyvelt így. Ha most hirtelen őszinte lennék, és elmondanék mindent, azzal pár napos ordítozást és feszültséget, amiből van elég így is. Igazából nem tudom mit tehetnék, úgy terveztem elmegyek dolgozni, és csak később beszélek velük ezekről a dolgokról. A másik dolog a pénz. Elég központi téma nálunk, és így eléggé bennem van, hogy én "élősködtem" rajtuk, de ezt azért érzem, mert kudarcot vallottam az iskolában. Ahhoz, hogy elmenjek dolgozni, eleinte kéne az ő pénzükből is egy kevés, ami van a számlámon, de később vissza tudnám nekik adni, de ezt akkor is gerinctelenségnek érzem.

Huszas évei elején járó fiatal