Hogyan mondjam el neki?
Egy éve volt egy súlyosnak nem mondható lovas balesetem. Tél volt, és ugrottunk. Egy nagyon alacsony X-et ugrottunk, de az én lovam túl messziről ugrott el, és így én oldalra estem, mert akkor még ne tudtam kiülni az ilyen mozgást. Ráestem az ugrásra, de nem fájt semmim, nevettem, és visszaültem a lóra. Innen következő órákra nem emlékszem, csak arra, hogy a kórházban fekszem infúzión. Anya bent ült, és én mondtam Neki, hogy semmim nem fáj, és hogy had menjek haza. Másnap kiengedtek, és az utána következő napokon mindig ki akartam volna menni a lovardába, anya kiengedett, de csak azzal a feltétellel hogy nem ülök föl Ezüstre. Hazaértem, és mondta, hogy beszélt a tesómmal (ő orvos), és arra jutottak, hogy nem engedik meg az ugratást. Apukám tudja, hogy ugrok (a baleset óta lovat váltottam), és szeretné ha magasabb presztízsű versenyeken indulnék, póni ugró 80 cm. Egy év telt el azóta, hogy "nem ugorhatok" de én minden edzésen ugratok. Már megugrottam a rekordomat is 1m 10cm-et, apa tudja anya nem.
Kérdésem az, hogy hogyan mondjam meg anyának, hogy ugratok, és tavasszal ugróba szeretnék indulni? Arra gondoltunk apuval, hogy megmutatok egy ugratós videót, és várjuk a reakcióját. Jó lenne? Vagy mit tegyek?
Köszi a válaszokat! :D
vegyétek fel hogy magasabb ugorsz mint amin volt a baleseted tavaly
és azt mutasátok meg és közbe mondhatod hogy ez ennyivel meg ennyivel magassabb mint akkor
és utána mondhatod neki..
Kicsit hasonló cipőben járok, bár én nem ugrottam. Kicsit hosszú történet, nem írom le a lényeg az, hogy esés közben a ló alá kerültem és a mellkasomra lépett a hátsó lábával a ló, és eltört a bordám. Szüleimnek nem mondtam el, mert akkor tuti, hogy nem láttam volna lovat azóta.
Na utána 2 hónapig nem ment a felülés, kegyetlenül fájt a bordám és 1 évig ott éktelenkedett egy patanyom a hasamon/mellkasomon.
Szerintem ne "sokkold" anyudat, hogy mutatsz neki egy videót, mert el fogja veszteni benned a bizalmát (mondom ezt én... na mindegy). Szerintem ülj le, és beszéld meg vele, hogy nagyon szereted ezt csinálni, és megígéred, hogy vigyázni fogsz magadra. Esetleg gyűjtsél gerincvédőre, ha még nincs.
Én is ezt teszem. Azért tanulok jól, hogy az ösztöndíjból félre tudjak tenni. :)
21/L
Ha lett volna valami belső sérülésem,az rögtön kiderül volna és tuti elmennék orvoshoz, de szerencsére nagyobb bajom nem lett, csak 2 bordám került beljebb.
Amúgy is nagy nehezen járhattam el lovagolni, és még csak nem is a szüleim fizetik, hanem ledolgozom a lovaglást. És egy ilyen baleset utolsó csepp lenne a pohárban.
Már azt is nehezményezte Anya, hogy megrúgott a ló. Hát ha még ezt is tudná... :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!