Nagyon kéne a tanács! Hogyan mondjam el egy 5 éves gyereknek?

Nagyon szépen köszönöm a sok segítséget!

Az angyalkás történetre gondoltam én is. Sokszor le szoktunk ülni - sőt már a 3 éves kisebbik lányom is szokott jönni - beszélgetni. Anyukám ez a jó tulajdonsága átragadt szerencsére rám is. Mindig tudta, ha valami nyomta a szívem, én pedig mindig tudtam, hogy neki bármikor, bármit elmondhatok.

Még nem tudtam beszélni a lánykámmal, mert a másik nagyinál vannak egy picit. Amit őszintén most nem is bánok, mert így legalább én is talán össze tudom szedni magam, mire el kell mondani neki. Nagyon érzékeny lelkű, nagyon bújós, szeretetéhes lányka. Ami nyugtat egy picit, hogy ha egy gyerek el tudja hinni, hogy egy elefánt tud repülni, akkor talán tényleg el tudja azt is fogadni majd válasznak, hogy a Mami angyalka lett és fentről vigyáz ránk... Szörnyű leírni is! Hihetetlen! Néha úgy érzem, hogy egy rossz álom csak, amiből nem bírok felébredni.

Igen, beteg volt, de mint utólag kiderült ha talán máshogy döntenek az orvosok, akkor még most is itt lenne. Iszonyatosan küzdött. Azt mondták, hogy pár hónapig szokták bírni ezzel a betegséggel, ő pedig több mint két évig bírta úgy, hogy csak az utóbbi pár hónapban látszódott is rajta. Nagyon fiatal , még csak 51 éves volt, bár tudom a halál nem kor szerint válogat.

Iszonyatosan sajnálom a picit és Téged is, szörnyű lehet!

Köszönöm szépen a sok segítséget!!!

Köszönöm szépen mindenkinek az együttérzést és a tanácsot.

A gyerek nem várt módon először tényleg enyhén szólva racionálisan reagált, mert közölte, ne mondjam, hogy a Mami felment az égbe mert nem tud olyan száz méter magasba felmenni és hogy a Mami kórházban van mert beteg. Mikor mondtam erre, hogy de sajnos a Mami már Angyalka lett... még az Apját is behívta és mondta neki, hogy a Mama nem az égbe ment, hanem a kórházban van. Majd még este megint odament az Apjához és mondta neki, hogy hidd el nekem Apa a Mama kórházban van.

Azóta eltelt pár nap és mivel a karácsonyi vacsorán sem volt Anya, így gondolom már érezte is, hogy tényleg elment a Mami. Ma odament a fényképéhez, majd odajött hozzám könnyes szemmel és mondta, hogy a "Mamit akarom!". Mondtam neki, hogy én is, de a Mami nagyon beteg volt, nagyon fájt a hasa és most már jó neki, mert nem fáj semmi, és fentről örökké vigyáz ránk és mindig szeretni fog minket.

Tehát végül úgy érzem, hogy sikerült úgy tudatnom vele, hogy a legkevésbé fájjon neki. Legalábbis remélem, hogy tényleg így van.

Már csak azt nem tudjuk eldönteni a húgommal, hogy elvigyük-e őket a temetésre. Apa szeretné, ha az unokák ott lennének, de a két legnagyobbnak - 5 és 4 évesek - nem tudom, hogy nem ártana-e. Van aki azt mondja, hogy ő elvitte és úgy fogta fel a gyerek van, aki meg azt, hogy nem oda való egy ekkora gyerek. A kisebbek még nem fognának fel semmit, de ők már igen.

Köszönöm mindenkinek!

Igen, ez az egyik ami miatt mi is inkább így döntenénk a Húgommal, viszont Apa szeretné, ha ott lennének az unokák. Arra gondoltunk köztes megoldásként, hogy elvisszük őket csak a ravatalhoz, de kint maradnak az Apukáikkal. Így mégis ott lesznek, de talán nem látnak minket sírni. Nem tudom, még nem döntöttük. Szeretném ha ott lennének, de nagyobbik lánykám ma is sírt, hogy a nagyon hiányzik neki a Mami. Nem tudom, mi is ilyen érettek voltunk ennyi idősen? Előttük sosem beszéltünk semmiről...

Még jó sokat fogok/fogunk szerintem ezen rágódni...