Mi lesz egy olyan 21 éves fiatallal, aki helyett még mindig a szülei intézkednek, és így a gyerek még pl. az ösztöndíjat se tudja elintézni, mert fél egyedül elmenni egy hivatalba. Jó ez így?

Tudod, sok szülő van úgy, h amíg az én kenyeremet eszed, és nálam laksz, addig azt teszed, amit én mondok, akárhány éves vagy is. Undorító hozzáállás, mert abban viszont nem segítik, h önálló életet kezdhessen, sőt így egyenesen hátráltatják is benne.

Nekem 22 éves létemre el kell kéredzkednem bárhová megyek, mindenre pénzt kell kérnem, és sokszor tízévesként kezelnek. És hiába lépnék le, nem tudok, mert nincs keresetem, nem mehetek dolgozni, mert tanulnom kell, és nem engednek.

Ha ellenkezek velük, akkor meg lelki terror.

Önbizalmam a béka se.gge alatt, semmi életem, itthon ülök egész nap, mert baj, ha elmegyek. Közben végig azt hallgatom, h elkényelmesedek, meg semmire nem fogom vinni (de baj, ha elmegyek, mégha melózni, az is), de nem segítenek, h lépni tudjak.

Teljesen életképtelen egészen addig amíg

- észhez tér, a sarkára áll és önálló életet kezd élni

- talál egy talpraesett és kitartó párt maga mellé, akivel együtt megtörik a szülői igát

A férjem esetében a 2. verzió volt. :) 29 éves volt, és mondanom sem kell, hogy drága "szeretett" anyósom micsoda tűzokádó sárkány, mert elvettem a kicsi fiát (ezáltal nem szólhat bele az életébe, a bankszámlájába, a ruházkodásába stb stb stb). Most az öcsivel költözött össze, annak szívja a vérét. Már előre sajnálom azt a lányt, akivel esetleg összejön öcsi.

Most meg már olyan sármos, felszabadult harmincas lett a férjem, hogy lassan vigyáznom kell rá nehogy valami huszonéves lánykák lecsapjanak rá. :)